A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1869 - hiteles kiadás (Bécs, 1869)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

összeszámításával az alelnök és a jegyzők megbizattak, s e végből az ülés ismét e^y negyed órára felfüggesztetett. 12. Megnyitván folytatólag az elnök az ülést a napijegyző a szavazásnak következő eredményét jelentette be. Beadott 47 szavazat. A szárazföldi hadsereg költségvetésével foglalkozó albizottság tagjaiul meg­választattak: Bánó József, gr. Bethlen Farkas, Bittó István, Bogovicb Imre, Bujanovies Sándor, Eber Nándor, gr. Erdődy Sándor. Ernuszt Kelemen. Hertelendy Kálmán, gr. Nemes Vincze, Ordódy Fái, Rajner Pál, gr. Pejaesevics László, Rudnay István, Stra- timirovics György, gr. Szápáry Antal. Széli Kálmán. Szőgyényi László, Wahrmann Mór. gr. Zichy Ferencz, gr. Zichy Nándor. A hadi tengerészet költségvetésének megvizsgálására kiküldött albizottság tagjaiul: Ciotta János, Jancsó István, gr. Károlyi György, b. Kemény Gábor, b. Lipthay Béla, b. Mesznil \ iktor, Petrovay Ákos. gr. Zichy József id., b. Vécsey József. A külügy-ministerium költségvetésével foglalkozó albizottság tagjaiul: gr. Apponyi Sándor, Dániel Márton, herczeg Eszterházy Pál, Haynald Lajos érsek, Házmán Ferencz, Horváth Péter, Jankovies Antal. Pászthely János. Pulszky Ferencz, gr. Széchenyi Imre. Thury Samu, Tisza Lajos, Ürményi Miksa, b. Vay Miklós ifj.. Wächter Frigyes. A pénzügyministerium költségvetése megvizsgálására kiküldött albizottság tagjaiul: b. BánfFy Albert, b. Fiátb Ferencz, Fodróczy Sándor, Horváth János, Ivacs- kovics György, Kautz Gyula, b. Miske Imre, Papp József, Szitányi Bernát. Török Dániel, gr. Wenkheim Frigyes, b. Wodianer Albert, gr. Zichy Viktor, Zsedényi Ede. A költségvetési albizottság tagjaiul: gr. Apponyi Sándor, gr. Bethlen Farkas, b. Wodianer Albert. A napló biráló albizottság tagjaiul: b. Fiáth Ferencz, Hertelendy Kálmán. Jancsó István, Ordódy Pál, Rudnay István gr. Széchenyi Imre. Valamennyi 46 szavazattal. 13. A megválasztott albizottságok az elnök által mielőbbi alakulásra szállít­tatván, indítványok folytán a költségvetések megvizsgálására kiküldött négy albizottságok utasitattak, hogy az 1868. évben előfordult közös kiadások és bevételek összevetésére és a mennyiben végleges zárszámadások hiányában eszközölhető, a számadások meg­vizsgálására egy számvizsgáló albizottságot akként alakitsanak meg. hogy mindegyik szak albizottság saját kebeléből — és pedig a szárazföldi hadsereg költségvetesevel foglalkozó albizottság hat tagot, a többi pedig mindegyik három három tagot válasszon meg. és az eredményt a bizottság legközelebbi ülésében bejelentsék. 14. Olvastatott Haynald Lajos kalocsai érsek s bizottsági tag f. hó lü-én az elnökséghez intézett levele, mely szerint betegség következtében a megnyitó ülésre meg nem jelenhetett. A bizottság az akadályozást csak ideiglenesnek remélvén, póttag behívását szükségesnek nem találta. Ezzel az ülés eloszlott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom