A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1869 - hiteles kiadás (Bécs, 1869)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

158 I. EGYÜTTES ÜLÉS. (Augustus 30-án 1809.) kezett üzenetben pedig kijelenti a birodalmi tanács bizottsága, bogy a két dunai hadi gőzösre nézve előbbi álláspontjához ragaszkodik, s egyszersmind a törvény szövegére hivatkozva arra utal, hogy annak értelmében a harmadik üzenet váltása előtt is jogo­sítva volt e kérdésnek közös ülés tárgyára kitűzését javaslatba hozni*). Miután a magyar országos bi­zottság már tegnap kijelenté, hogy e kérdést részéről is közös ülésben véli eldöntendőnek, erre nézve is meg van a kellő összhangzás. Elnök: Az együttes ülés jegyzőkönyvének szer­kesztésére felkérem Bujanovics Sándor jegyző urat. Bittó István: Kérem talán jó volna még egyszer felolvasni a kérdést és constatálni a jelenlevők számát. *) Lásd az Irományok 31. számát. Bujanovics Sándor tollvivo (olvassa a jelen­levői: névsorát.) Ennélfogva az elnökön kívül 50 tag van jelen. Elnök: Déli 12 órára lévén kitűzve az együttes ülés, felkérem a t. bizottságot, hogy ennek bevé­gezte után itt ismét összegyülekezni szíveskedjék. (Helyeslés.) A jegyző ur szives lesz a mai ülés jegyző­könyvét felolvasni. Bujanovics Sándor tollvivo (olvassa a jelen iiles jegyzőkönyvét.) Elnök: Nem tétetvén észrevétel, a mai ülés jegy­zőkönyvét hitelesítettnek nyilvánítom. (Ülés vége 11 óra 4ö pereikor.) I EGYÜTTES ÜLÉS. A bécsi tudományos akadémia disztermében. 1869. augustus 30-án. Mailát h Antal gr. elnöklete alatt. Tárgyai: Szavazás az osztrák Lloyd javadalmazása e's a dunai két monitor tárgyában. A kormány vészéről jelen vannak: Beust Fri­gyes N (jr., közös küliigyminister. Beeke Ferenci b., közös pénzügy minister. Kuhn Ferenci b., közös had- iigyminister. Orczy Béla b., osztályfőnök a küliigy- ininisteriumban. Weninger Vincié, osztályfőnök a pénzügyministenumban. Benedek Sándor, tábornok a hadügyminister képviselője. Zerdahelyi lncze, udvari tanácsos, a közös főszámszék képviselője. Az ülés kezdődik délben 12 órakor. (Sorsolás az elnökségre. Az urnából Ma Háth Antal gr. neve jött ki.) Mailáth Antal elnök (az elnöki széket elfoglal­ván) : Az együttes ülést megnyitom. A kérdés, mely szavazás alá kerül, a következő. (Olvassa): Beállittassék-e a közös külügyministerium költ­ségvetésébe az osztrák Lloyd segélyezésénél jöve­delem adó fejében felvett 82.000 frtnyi levonás, igen vagy nem? Wächter h. a birodalmi tanács bizottságának tollvivöje (olvassa német nyelven a kérdést. (Azután olvassa a birodalmi tanács bizottsága tagjainak neveit): Igennel szavaztak a következők: Bochenski lo­vag; Chrzanowski lovag; Dietrichstein herczeg; Gio- vanelli báró; Golejewski gróf: Jabíonowski herczeg: Leonardi tudor; Pascotini báró; Petrinó báró; Rech- berg gróf; Ritter-Záhony báró; Szymonovicz báró; Vidulich tudor; Wrbna gróf; Ziemiafkowski tudor. Nemmel szavaztak a következők: Arneth lovag; Banhans tudor; Bibus; Cerne; Coudenhove gróf; Daubek tudor; Demel lovag, tudor; Figuly tudor; Gross Gusztáv tudor; Handel báró; Helferstorfer apát; Kaiser tudor; Kinsky herczeg: Klier tudor; Kotz báró; Lapenna tudor; Lax; Lumbe tudor;

Next

/
Oldalképek
Tartalom