A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1868 - hiteles kiadás (Bécs, 1868)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

VII. ÜLÉS. 23 lenti, hogy a közös hadügyminiszternek az 1869-ki költségvetésre vonatkozó elő­adása, továbbá a hadsereg 1869-ik évi rendkívüli szükségletének indokolása, a ka­tonai épületek leltára, és végre a hadi tengerészet költségvetésének indokolása idő közben beadattak, és a bizottság tagjai között szétosztattak. Tudomásul vétetett. Az 1868-ik évi deczember hó 2-an tartott VII. is les j egyzököiiy ve. m Elnök: Jegyző: Sommssich Pál. Horváth Lajos. A folyó év és hó 30-án tartott Vl-ik ülés jegyzőkönyve felolvastatván, Hitelesíttetett. 26. Napirend folytán felvétetett és felolvastatott az albizottságok elnökei­nek és előadóinak a távirdai költségek tárgyában folyó évi november hó 30-án kelt jelentése. A bizottság helyesnek találván a jelentésben foglalt érveket, azon föltét alatt, hogy a hivatalos távsürgönyök díjmentessége a monarchia mindkét állam- területén egyaránt megszűnik, s a két állam kormánya között fenálló egyez­mény alapján az osztrák államterületen szállított sürgönyök az osztrák, a magyar állam területén szállított sürgönyök a magyar minisztérium bevételeit képezendik, a külügyi minisztérium részére a birodalmi tanács delegatiója által javaslatba hozott tizezer, továbbá a pénzügyminisztérium részére előirányzott százhúsz, nem különben a hadi tengerészet számára kivánt ötezer forint távirdai költségeket megszavazza, illetőleg a szárazföldi hadsereg részére a költségvetés 18-ik czimében, a különféle kiadások között kitett negyvenötezer forint távirdai költséget le nem vonja. 27. Trefort Ágoston bizottsági tag, mint a szárazföldi hadsereg költség- vetésének megvizsgálására kiküldött albizottság előadója jelenti, hogy az albizott­ság a szárazföldi hadsereg rendkívüli szükségletére vonatkozó jelentését elkészí­tette, s a kinyomatás és szétosztás iránt a kellő intézkedések megtétettek. A jelentés és az előirányzat fölvétele és tárgyalása a folyó hó 3-án tar­tandó ülés napirendére kitüzetett. 28. Olvastatott, s az idő rövidsége miatt kivételesen azonnal tárgyalás alá vétetett Csengery Antal bizottság tagnak következő indítványa: „A két delegatio üzeneteinek egybevetése, s annak folytán véleményadás és az üzenetek szerkesztése végett küldessék ki egy albizottság, melynek tagjai le­gyenek a delegatio elnöke, jegyzői és az albizottságok előadói, s ez albizottsággal véleményezés végett azonnal elnökileg közöltessék a birodalmi tanács delegatió- jának minden üzenete.“ A bizottság az indítványt egész terjedelmében egyhangúlag elfogadta azon hozzáadással, hogy ez albizottságnak egyszersmind az inditványozó bizottsági tag Csengery Antal is tagja legyen. tt

Next

/
Oldalképek
Tartalom