Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1914-1915 (Bécs, 1914)
VIII. Zárszámadás
175 Az egészségügyi csapat személyi pénzbeli illetményei körül az 1912. évben az időközi jövedelmeknek kevésbé kedvező eredménye folytán valamint azért, mert az ápoló- személyzet létszámának átmeneti felemelése vált szükségessé, 20.320 K-nyi tülkiadás merült fel. ti. A katonaorvosi alkalmazó iskola (fogorvosi tanfolyam) szükségleténél a tanárok szolgálati pótdijai és jutalomdijai körül, to\ ábbá az exkurziók és a lovaglási oktatás szükségleténél 2.240 K tülkiadás merült fel. 7. Abból, hogy ti legénység némely állomáson katonai fürdők híján polgári fürdőket vett igénybe, 8.000 K-nyi tülkiadás származott. 8. Az orvosi szükségletek és korházi kellékek körül felmerült nagyobb szükséglet folytán, s mert e tárgyak ára emelkedett, valamint az ágynemíitisztitási költségek körül 120.636 K tülkiadás állott elő. 9. A katonai kórházi ápoló-legénység szolgálati pótdijai fejében 38.526 K-val. utazási és menetköltségek fejében pedig 9.100 K-val több szükséglet merült fel, mint előirányozva volt. 10. A katonai kórházi élelmezési költségeknél, az élelmiszerek árának emelkedése következtében 503.680 K-nyi nagyobb szükséglet állott elő. Az 1914/15. évi költségvetésben ez a szükséglet 920.000 K-val magasabban irá- nyoztatott elő. 11. A gyógyszerintézetek kezelési költségeinél az iizem emelkedése, valamint a gyógyszerek és orvosi szükségletek drágulása folytán 17.94C K 86 f-nyi tülkiadás merült fel. 12. Azonkívül az 1912. évben a költségvetésben egyelőre még elő nem irányzott összesen 187.695 K-nyi kiadást kellett fedezni. Ebből: a) a polgári és honvéd-orvosok által kisegitéskép végzett katonaorvosi szolgálatra 171.495 K (katonaorvosoknak polgári orvosok által való állandó, illetve ideiglenes helyettesítésére 141.000 K, illetőleg 19.100 K. honvéd-orvosok által való helyettesítésére pedig 11.395 K j esik: b) a katonai egészségügyi bizottsághoz beosztott csapatszámvivö személyi pénzbeli illetményeire 3.600 K; c) egves helyőrségi kórházakban levő Röntgen-szertárak átalányaira 2.000 K: d) a Lajta melletti Bruckban évenkint felállított gyaloghadosztálv-egészségügyi intézetnek költségeire 10.600 K; 13. A 18. cím egyéb kiadási tételeinél 2.838 K 83 f-nyi tülkiadás mutatkozott. Megtakarítások állottak elő: 1. A csapatok és hadseregi intézetek számára előirányzott egészségügyi pótdijak körül kedvező egészségügyi viszonyok folytán 15.700 K; 2. A katonaorvosok személyi pénzbeli illetményeinél rendszeresített létszámukban bekövetkezett hiányok folytán valamint a vonatkozó időközi jövedelem kedvező eredménye következtében 346.878 K. 3. A 18. cim egyéb kezelési tételeiuél 23.622 K annak következtében, hogy—tekintettel az 1912. évi országos bizottsági határozatoknak csak 1912. évi október hó 20-án történt legfelső jóváhagyására — a következő 1912-re tervbe vett intézkedések, úgy mint: második számvivö rendszeresítése a nagyobb helyőrségi kórházakban, gyógyszereknek ingyenes engedélyezése a második mód szerint nősült altisztek családjai számára, valamint az utóbbiaknak ingyenes kezelése a katonai egészségügyi intézetekben, az előirányzatban megállapítottnál későbbi időpontban vitetett keresztül, mi által 1.122 K. illetőleg 22.500 K kisebb szükséglet mutatkozott. Ezen megtakarítások következtében a tülkiadás a kimutatott nettóösszegre száll alá.