Evangélikus gimnázium, Orosháza, 1943
10 tanév korai befejezése miatt a felsőbb osztályosok is magánvizsgálatot tettek, s a VIII. oszt. tanulók még a régi rend szerint a szarvasi evang. gimnáziumban érettségiztek, e formai elismerés sok feszültséget feloldó, megnyugtató bekövetkezése az iskola teljes kiépítettségét, a nyolcosztályos, teljes gimnáziumot jelenti. A végén mégiscsak megkapta Orosháza érdemes magyar népe — mintegy ajándékul a jubileumi évre — a magyar királyi kormánytól, amire olyan régen törekedett, amit az e'ődök több mint száz évvel ezelőtt már megálmodtak: a teljes gimnáziumot. Orosháza több mint 100.000 lelket számláló —■ éppen Orosháza központi jellegű fekvése által, meghatározott — tájegységnek gócpontja. Hisszük, gimnáziumunk hozzájárul ahhoz, hogy e tájegység a kulturális felemelkedéstől eddig elzárt tehetségei a magyar szellemi, kulturális: életbe bevigyék e fajta kiváló képességeit, másrészt pedig hozzájárul iskolánk ahhoz, hogy Orosháza e tájegységnek az igazi magyar kultúra leikétől minél teljesebben áthatott, a máshonnan jövő, a nagy városok idegen szellemiségét a magyar lelkialkat, észjárás, életérdek szűrőjén átbocsátóit művelődésnek közvetítője legyen. Az 1943-^44. Iskolai! év története. A TANÁRI TESTÜLET. A tanári kar a tanévnek a rendes tanítás céljára rendelkezésre álló idejében zavartalanul el tudta látni munkáját, bár olykor a katonai szolgálatra való behívások miatt nagy óraszámban kellett különösen egyes szakok tanárainak tanítaniok. Mély szomorúsággal töltötte el nemcsak a szűkebb hozzátartozók, a tanári kar, az ifjúság, de iskolánk jóbarátai szívét is Enessey László természettan-mennyiségtan szakos kartájunk 1943-ban, az orosz harctéren való eltűnésének híre. Enessey László munkáját mindig a kiváló oktató, a kiváló nevelő céltudatosságával végezte. Midőn fájdalommal emlékezünk meg a veszteségről, mely az intézetet azáltal is érte, hogy egyik igen értékes tanára munkáját nélkülözni volt kénytelen, egyúttal ama reménységünknek adunk kifejezést, hogy a vészek elmúltával, a nagy viharok elükére! visszatér hozzánk s folytatja áldásos munkáját ebben az intézetben, hiszen annyira szerette ezt, hogy a legválságosabb időkben sem hagyta el. Az építés idejében nagy szükség lesz itt az ő munkájára is, bízunk benne, isten hazavezérli őt közénk A tanári kar a tanév folyamán új tanerőkkel gyarapodott részben egyes tanszékek betöltésével, részben a katonai szo'gálatra behívottak pótlására alkalmazott tanerőkkel. Kara Mihály magyar-latin szakos tanár 1943. december 1-ével került hozzánk rendes tanárként az ungvári áll. r. t. ny. gimnáziumból. Katonai szolgálatba vonulása miatt a tanévben nem taníthatott. 1944. februárjában került hozzánk Fülöp László latin-német szakos és Szüthmáry Irén természettan-mennyiségtan szakos tanár óraadói minőségben. A természettan-mennyiségtan szakos állásra B o r Pált, a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetének tanársegédjét választotta meg az iskolai bizottság 1944. április 1-ével kezdődő hatállyal rendes tanárként. A tanári .karban a már említett Kara Mihályon kívül katonai szolgálatot teljesítettek: Elek László magyar-angol szakos tanár az egész