Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1941

Dr. Benkő István A mult tanév végén megvált iskolánktól az intézet négy éven át igazgatója, a kezdet kezdetén átvezető irányitója, dr. Benkő István tan­ügyi tanácsos, igazgató. Mint kisdiák kénytelen volt itthagyni Oros­házát, más városokban járni gimnáziumba. A magyar művelődés szolgálata útját más városokban tanítva, működve járta, közben azon­ban mindig figyelemmel kisérte községünk fejlődését. Nagyratartot- ta, szerette a szorgalmas, munkás, gyökeresen magyar orosházi né­pet. Midőn 1936-ban mint főigazgatói szakelőadó, tanügyi tanácsos nyugalomba vonult, D. D. Raffay Sándor püspök urunk felkérésére újra munkát vállalt, újonnan létesített gimnáziumunk igazgatását vet­te át. Tapasztalatainak, tudásának, szervezőképességének a fejlődő in­tézmény nagy hasznát látta, vezetése mellett virágzó gimnáziummá növekedett. Dr. Benkő István életrajzi adatait büszkén jegyezheti fel szülő­földje és méltán sorolhatja őt érdemes, építő férfiai közé. 1877. jú­lius 26-án született Orosházán. Mivel környezetében már korán fel­tűnt nagy könyvszeretete, kiváló előmenetele, szülei gimnáziumba ad­ták. Gimnáziumi tanulmányait Szarvason végezte, mindvégig jelesen. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte mint az Eötvös-collegium tagja, magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Külföldi tanul­mányai után 3 évig a zombori gimn.-ban, majd 1904—1930-ig Szege­den, áll. gimn.-ban tanított. 1930—1936 közötti időben a szegedi tan­ker. kir. főigazgatóságon munkálkodott, mint főigazgatói szakelőadó, tanügyi tanácsos a magyar művelődés előbbrevilelén. Szolgálati ide­je leteltével nyugalomba vonult, de a személye iránt megnyilvánult bizalmat látva újra munkát vállalt, átvette iskolánk vezetését, s 1937—38-tól az 1940—41. tanév végéig irányította iskolánk életét nagy szeretettel, gazdag eredménnyel. í . f , Dr. Benkő István élete állandó munkában telt el. Az orosházi ma­gyar ember alkotó lelkisége hatotta ál egész pályáján keresztül. A komoly önművelés mellett szép irodalmi munkásságot fejlett ki. Tan­könyveket irt, folyóiratokba dolgozott, tanulmányokat irt; ezek kö­zül legnevezetesebb Székács József élete és irodalmi munkássága c. müve. Tanulmányai, pedagógiai értekezései alapos felkészültségről, igazi nevelői lelkidéiről tanúskodnak. Előrehaladott korára való te­kintettel, betegségére való hivatkozással megvált az orosházi evangé­likus gimnáziumtól, azonban munkáját beépítette ennek az intéz- ihénynek az életébe, fejlődésébe, a tanári kar, a diákság, Orosháza társadalma szeretettel fogadja, mikor szegedi otthonából ebellátogat hozzánk, hiszen érzi egész Orosháza, dr. Benkő Istvánnak a gim­názium fejlesztése terén mennyit köszönhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom