Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1940

31 dében megemlékezett Erdély nagy részének véráld. zat nélkül történt visszacsatolásáról, hálát adott a jóságos Istennek a ma­gyar igazság e diadaláért s méltatta Főméltóságu Kormányzó Urunk és bölcs államférfiainak érdemét. Majd buzdította a je­lenlevőket, hogy kifosztott erdélyi testvéreink megsegítésére tehetségük szerint áldozzanak. Az ifjúságnak lelkére kötötte, hogy a megnagyobbodott Haza fokozottabb munkát követel mir den fiától. Azután a tanulók osztályfőnökeik vezetése alatt osztálytermeikbe vonultak, ahol az osztályfők kijelölték a tanulók helyét, elmagyarázták az iskolai rendszabályokat, ki­osztották az Ellenőrző Könyvecskéket, ledíktálták az óraren­det. Másnap, szeptember 17-én, bár négy tanárunk (Bencsik, Enessey, Frenyó és Tóth) még mindig katonai szolgálatot tel­jesítettek, megkezdődött a rendes tanítás. — Szeptember 17-étől délutánonként a helybeli állami polgári fiúiskolának is rendel­kezésére bocsátottuk néhány hétig iskolatermeinket. 4. A tanítás menete. Frenvó, Pencsik, Enessey hamarosan leszereltek és munkába álltak, Tóth helyettesítésére pedig Vo- záry Pált sikerült alkalmaznunk s igy a tanítás rendesen folyt. A tanmeneteket most már a tanfolyami osztályokon is a mi tanáraink készítették, mert a tanfolyam (V—VIII. o.) tanu­lói is nálunk vizsgáztak, a nagym. VKM 53,016/1939. V. 1. sz. rendelet, értelmében már az előző tanévben is. Annál komo­lyabban be kellett erre rendezkednünk, mert az állami mező- gazdasági középiskolát az Evang Egyházközségnek átengedő miniszteri ajánlat egvik feltétele, hogv a gimnázium felső négy osztálya egyelőre csak tanfolyam maradion. Minthogy egyelőre ez az állapot állandósul, tanárnak, tanulónak egyformán kellett dolgoznia a gimnáziumi és tanfolyami tagozaton. Némi nehézséget okozott az, hogy az V. osztályt (30 ta­nuló) az Evang. Nőegyletnek a gimnáziumtól 2 percnyire levő házában kellett elhelyeznünk, mert a gimnázium épületében csak 4 népesebb osztály elhelyezésére alkalmas termünk van. Itt hálás köszőnetünket tolmácsolom a Nőegyletnek, hogy ezt a termet díjtalanul átengedte. A tanítás egyöntetűségét, összhangját biztosította s a kez­dő fiatal tanerők munkáját irányította az igazgató, aki sűrűn — kb. 400 órán — látogatta a tanítási órákat s észrevételeit az óra végén közölte a szaktanárral, továbbá a dolgozatok átné­zése alkalmával és látogatásai alapján szerzett tapasztalatait a

Next

/
Oldalképek
Tartalom