Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1940

35 leket tartottak, amelyen Szíjas Pál tanár vezetésével és irányí­tása mellett irodalmi és társadalmi folyóiratokat olvastak ; ezeket és a magyar szellem nagyjainak kiemelkedő alkotásait és nemzetépitő nagy gondolatait megtárgyalták. Bizonyos, hogy az itt szerzett ismeretek és az itt felkeltett tágabb érdeklődés birtokában tanulóink könnyebben fognak eligazodni legújabb irodalmunk bozótjában s a magyar múlt és a magyar jövő nagy problémái között. Az iskolának ezt a mindent átfogó hazafias nevelését az ifjúságban elmélyíteni, kifelé pedig szétsugározni igyekeztek az iskolai ünnepélyek. Ennek a szellemnek a bensőséges ápolá­sára olykor még a megrendítő gyász is alkalmat adott. Dr. Kisparti János főigazgatónak, az iskola megértő barátjának és jóakarójának a halála szomorú, de bensőséges alkalom volt arra, hogy a szerzetes-tanárnak egy evangélikus intézmény iránti megértő rokonszenvét úgy állítsuk a tanulók elé, mint követendő példát, a kicsinyes ellentéteknek föléje emelkedő összefogásra. A döbbenet szorongó érzésével vettük tudomá­sul Teleki Pál miniszterelnök halálát, de a néma fájdalom, amely tanárokon és tanítványokon erőt vett, halálában is ta- ntómesterünkké tette a leghősiesebb szívű tanárok egyikét, a nemzet nagy nevelőjét. Keresztyén és nemzeti nevelésünk szellemét a legmaga­sabb fórumon megítélni majd az Isten fogja. Da a tanári kart bármiféle emberi elismerésnél is nagyobb örömmel töltötték el a látható és kézzelfogható eredmények. Ilyen biztató ered­ménynek látszik az ifjúságnak az a magakezdeményezte vál­lalkozása, amellyel hatásos módon erősítette a debreceni Kol­légium lelepitési mozgalmát. Az ifjúság egyrészt a saját zseb­pénzéből járult hozzá a nemzetépitő mozgalomhoz. Az ifjúság önkéntes megajánlása március hótól kezdve havi 175 P volt, de leleményességével és szolgálatkészségével megtalálta a módját annak is, hogy a mozgalomba Orosháza egész környékét be­lekapcsolja. A telepítés eszméiének a terjesztésére és anyagi támogatására az ifjúság előadta a környék községeiben Csíky Gergely „Buborékok“ c. társadalmi vígjátékát. Az előadások tiszta bevételét a telepítési mongalom céljára beküldtük a debreceni Kollégiumnak. A tótkcmlósí előadás tiszta bevétele 80 P, a nagyszénási előadás tiszta bevétele 200 P volt, A te­lepítési mozgalomra beküldött összeg az ifjúság hozzájárulá­sával együtt felül lesz a 900 P-őn. A vidéki előadásokat és

Next

/
Oldalképek
Tartalom