Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1940

ÜNNEPI BESZÉD MÁRCIUS 15-ÉN.

(Elhangzott az intézet szabadságűnnepén.)

Mélyen tisztelt vendégeink,

Kedves Ifjúság !

Minden március 15-én, talán minden magyar vátosban elszavalják ezt a verset, amely most itt is elhangzott. Gyorsabban ver a szívünk, ahányszor csak halljuk, de a megszokás miatt aligha gondolunk közben arra, hogy ennek a szavalatnak a március 15-i ünnepélyeken valami mélyebb jelentősége van. Ez a mai ünnepély nem tükrözi vissza híven azt a régi március 15-ét, melynek emlékét fel akarja újítani. Mi hozzá vagyunk már szokva, hogy ilyenkor szép szónoklatokat halljunk, a Nemzeti dal elszavalását csak a műsor mellékes részének érezzük. Azon a március 15-én, amelyet a történelem rendezett Pesten 1848-ban, a Talpra magyar volt a műsor fénypontja : a leggyúj- tóbb hatású szónoklat. Igaz, hogy maga Petőfi mondta el a verset a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről, de nem is volt olyan sikere egyetlen más szónoklatnak sem, mint ennek a szavalatnak. Erre méltán büszke lehet a magyarság ; művelt nyugati országokban a forradalmakat közvetlenül egy-egy vad politikai szónoklat robbantotta ki, nálunk a 48-as eseményeket egy vers : ezért szavaljuk el a Nemzeti Dalt minden március idusán.

A történelem nagy eseményeit az utókor csillogó fénymázzal vonja be, amely véd. de vakít is. Március 15-ét összes szereplőivel együtt egész glória veszi körül. Ez a glória már a múlt század második felében kialakúit : az 1867-es kiegyezés után a nemzet március 15-i megemlékezésekben élte ki minden elfojtott vágyát a szabadság után, persze csak szavakban, hiszen máskép nem is lehetett. Március 15-e vágykép lett, valami valóság fölött lebegő délibáb, amelyet a szabadság napja csillogtatott meg a rablelkek előtt. E megdicsőült fényben ragyogó kép kialakításában legnagyobb része talán Jókai Mórnak volt; a márciusi ifjúság kiemelkedőbb vezérei közül egyedül