Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1939

85 és évenként 6 P és 6 P elnöki dij. Aki intézetünkben folyó évi szeptember hóban magánvizsgálatot óhajt tenni, az trrtozik Egyházi főhatóságunkhoz címzett, kellően felszerelt folyamod­ványát folyó évi julius hó 1-ig az ígczjatónál benyújtani. Magántanulók lehetnek, azaz a jövő tanév végén a gim­názium I—V, osztályából magánvizsgálatot tehetnek fiuk és le­ányok korlátlan számban, bejáró leánymagántanulók azonban csak az illető osztályba beirt nyilvános tanulóknak 30 száza­lékáig vehetők fel olyan leánytanulók, akik az előző osztályt legalább jó eredménnyel végezték (VKM. 6141 — 1937. ein. sz. rendelet) tehát számukat korlátozza a fenti százalékszám és a tanulmányi előmenetel. A magántanuló ugyanannyi beiratási, fenntartási és tandijat fizet, mint a nyilvános tanuló. Ezen fe­lül fizet magánvizsgálati dij fejében annyiszor 6 P-t, ahány tárgyból magánvizsgálatot kell tennie és ezenkívül 6 P elnöki dijat. A bejáró leánymagántanulók ezeken felül havonként 2 P-őt fizetnek a felügyelőnői dij fedezésére. A szomszédos községben lakó tanulóknak az igazgató be­járási engedélyt ad, de ezt a kedvezményt meg is vonhatja, ha a tanuló magaviseleté ellen panasz merül fel. Tankönyvet, füzeteket ne szerezzenek be előre a tanu­lók, hanem várják be szaktanáruk utasításait, melyeket azok az első tanítási órán fognak megadni. Az iskola fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezők. Az Orosházi Evangélikus Gimnáziummal együtt működő és azt kiegészítő Orosházi Evangélikus Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam (VI-VIII. oszt.) beiratásai és tandija ugyanolyanok, minta gimnázium alsó öt osztályában. Minden tanfolyami ta­nuló fizet ezenkívül magánvizsgadijat. A gimnázium fegyelmi szabályai gimnáziumi és tanfolyami tanulókra a nyáron is kötelezők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom