Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1937

11 ‘teljesen magánkönyvtárként gyűlt s később lett meghatározón; rendeltetéssel bizonyos mértékben nyilvánossá. Imre Sándor eb­ben látja Telekinél a könyvtáralapitás gondolatát. (Úti Napló j Bev. LXVI. 1.) Ugyancsak Becktől hallgat 1760 júniusában história eccle- siasticát. Imre Sándor feltűnőnek találja, hogy csak ezen egyetlen vallási vonatkozású tárgyat hallgatja, s ezzel is csak egy hónapig foglalkozik. «Lehet, hogy a celnai kollégiumban kellőképen ta­nulmányozta, vagy megelégelte». (Úti Napló, Bev. LCII. 1.) Ámde az a hatalmas teológiai anyag, bár biblia szövegektől a liga hőseit gúnyoló pamflettig (Les Héros de le Ligue I. a teológiai munkák tárgyalásánál) minden megtalálható benne, oly szaktudást kielégitően csoportosított, hogy ha talán meg is elé­gelte, de a «teológiát a celnai kollégiumban mindenesetre kellő­képen tanulmányozta» Annál többet foglalkozott a mennyiségtannal és a természet- tannal. E tárgyak professzoraihoz, a két Bernoullihoz, a baseli egyetem akkor két leghíresebb tanárához, a még ma is meglévő levelezésük tanúsága szerint meleg barátság fűzte. Hallgatta eze­ken kívül Iselin professzor jogi előadásait is. E széleskörű érdek­lődésből magyarázható, hogy a könyvtár minden tudományt felölelő volta mellett is oly szakszerűen csoportosított. Baselból Utrechtbe ment a Rajnán hajózva, közben az utba- eső nevezetesebb helyekét, Argentoratum (Strasbourg) könyvtá­rát is megtekintve, ahol »az magyar históriára is szép könyveket és részszerént ritkákat láttam.» (Napló 57 1.) Utrechti tartózko­dásának csak első része van meg, innen hiányzik a Napló egy része a Leydában töltött idővel együtt. Párizsban öt hónapig idő­zött s innen indult haza 1763 júniusában. Baseli időzéséről azért szóltam hosszabban, mert valószinü- leg itt érlelődött meg Telekiben a könyvtáralapitás gondolata, itt kezdi meg a könyvek gyűjtését, melyek végül is 40.000 köte­tes könyvtárának -előhírnökei. Naplójában leírja jegyessége és házassága történetét is. Ez azonban nem tartozik jelen értekezés tárgykörébe s igy nem is tárgyalom. (Felesége, iktári Bethlen Zsuzsanna könyveinek ka­talógusa a Teleki-könyvtár katalógusának III. kötetében talál­ható). Épen igy nem tartozik ide hivatali állásának, a különböző azóta részben meg is szüntetett megyéknek felsorolása sem, melyek nek Teleki főispánja volt s melyek csak lépcsők voltak az erdélyi kancellári méltóság elnyeréséhez. —o—

Next

/
Oldalképek
Tartalom