Evangélikus gimnázium, Orosháza, 1937

30 lete is egyhangúlag kimondja, hogy közegyházi szempontból is szükségesnek tartja, hogy Orosházán ev. gimnázium szerez­tessék és e célra költségvetési készpénzösszegének 1 százalékát, azaz egy százalékát évről-évre folyósítja. Musulin és társai tanfolyamát a község helyiséggel és fü- tés-világítással segélyezi. Megalakul a Gimnáziumbarátok Egye­sülete, mely egyelőre szintén a Gimnáziumi Előkészítő Tanfolya­mot támogatja, de kimondott célja, hogy Orosházán nyilvános jogú gimnázium létesüljön. Mikor a tanfolyam tanulóit a VKM. rendelete a szarvasi gimnáziumba utasítja magánvizsgálatra, olyan terv is felmerül, hogy alkossák a Tanfolyam osztályai a szarvasi gimnázium B. osztályait. Mindebből világos, hogy a közhangulat élénken élő vágya öltött testet az Evangélikus Egyházközség 1937. évi junius 27-i határozatában. De bármennyire közóhaj volt a gimnázium létesítése, mégis nagy nehézségek támadtak a lelkes határozat végrehajtása, meg­valósítása körül. Oktalan és céltalan dolog volna ma már az azóta —• hála Istennek — elcsendesedett szenvedélyeket újból felka­varni, azokat a nyilatkozatokat, hírlapi polémiákat elismételni, melyekben nem egyszer a hozzáneméités, irigység, kapzsiság, fe­lekezeti elfogultság vádja is elhangzott. Mind e kavarodásnak egyetlen oka pedig — akármilyen furcsán hangzik — a túlbuzgó­ság volt. Annyira »szívügye« volt a gimnázium mindenkinek, annyira küzdött, harcolt az iskola érdekében mindenki, hogy akárhányszor egyik jóakarat útját állta, nyakát szegte a másiknak. Érthető, hogy ilyen légkörben nem sikerült a megegyezés Mu- sulinnal az egész Tanfolyam átvételére, sőt hogy megfellebbezték a községi hozzájárulást s ezért nem haladt az épület (Vági-ház) átalakítása. Lehet, hogy a helyi nyári zivatarok hangja a VKM-be is elhallatszott, de tény, hogy a nagyméltóságú VKM úrnak az iskola megnyitását tudomásulvevő rendelete egyre késett, de augusztus végén Püspök Urunk és egyházközségi felügyelőnk ő nagyméltóságának hathatós közbenjárása biztosította a miniszteri tudomásulvételt is. Mélységes hálával és köszönettel kell áldoznunk e nagyjainknak, akik annyira szivükön viselik kicsiny iskolánk sorsát. Bizony erősen vége felé járt már a nyári szünet, mikor végre a Felügyelő Bizottság augusztus 27-én tartott ülésén Horémusz Pál igazgató-lelkész, elnök, jelenti, hogy a Nagyméltóságu Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ur Püspök Urunkhoz intézett, augusztus 25-én kelt, 34,880.—1937. V. 1. sz. átiratával az Orosházi Evan­gélikus Gimnázium I. és II. osztályának szeptember hóban leendő megnyitását tudomásul veszi. Ugyanekkor megválasztják a tan­folyamból átlépő tanárok közül Péterfia Zoltánt és Török Istvánt rendes, Frenyó Lászlót óraadó helyettes tanárnak. Van tehát immár a gimnáziumnak 3 tanára; megnyitását tudo­másul vette a VKM., de még nincs helyisége és nincs igazgatója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom