Evangélikus gimnázium, Orosháza, 1937

Épület és felszerelés. 1. Orosháza község már a gimnázium megnyitása előtt segítette helyiséggel, fűtéssel, világítással a Gimnáziumi Előkészítő tanfolyamot. Ugyanígy kívánta támogatni az Evan­gélikus Gimnáziumot is. Megvásárolta tehát a Horthy Miklós- ut 3. szám alatt lévő Vági-féle házat és hozzáfogott az épület olya- tén átalakításához és kibővítéséhez, hogy abban a gimnázium is, a tanfolyam is elhelyezhető legyen. Az építkezés nem fejeződött be szeptember elejére, ezért a tanfolyam ottmarad a Pacsirta utcában, a. bérházban, a gimnázium pedig az ev. elemi iskola központi épületében nyílt meg. Itt tanítottunk 1937. év végéig. Ekkorra az uj épület elkészült, a termeket kiszárították, kifütötték, a gimnázium a karácsonyi szünet után már beköltözhetett s ott kezdtük meg a tanítást 1938. januárjában. Elfértünk és férünk egyelőre kényelmesen, mert a tanfolyam számára épitett helyi­ségek nem is száradtak ki kellőkép, de különben is — nem si­kerülvén a két intézmény egyesítése — mindkét intézetre cél­szerűbb megoldás volt az, hogy a tanfolyam továbbra is régi he­lyiségében maradt, melynek bérét, fűtését, világítását, a két intézet számára kapott községi hozzájárulásból a gimnázium pénztára fedezte. Épületünk a község központi helyén egy kát. holdnyi telken áll. Udvara tehát elég t ágas lesz még majd a nyolcosztályu teljes gimnázium számára is. Négy-öt évig az épület is teljesen megfelelő. Az uj épület kellő időre való elkészítését pedig biztosítja az orosházi egyházköz­ség és Orosháza község most tapasztalt áldozatkészsége, amely in­tézetünk fejlődésével egy ütemben fog emelkedni. Őszinte kö- szönetünk és hálánk e helyről is Orosháza tudománypártoló ve­zetőinek és egész megértő közönségének. Épület-ismertetésem nem lenne teljes, ha nem említeném tornacsarnokunkat, azaz az orosházi ev. egyházközség tornacsarnokát. Az egyházközség ezt a tornacsarnokot elemi iskolái számára is emelte saját telkén és költségén, azonban az ev. gimnáziumnak is korlátlanul rendel­kezésére ál). A tornacsarnoknak teljes belső felszerelése van, valamint szükséges mellékhelyiségek is: öltöző, mosdó, tussok, szerkamra stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom