Gimnáziumi előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1935

5 Á következő 1934—35. tanévben a tanulók létszáma 110-re emel­kedett. Természetesen a hirtelen létszámemelkedés sok uj gond elé állított bennünket. Uj helyiséget béreltünk, a Magyar-Olasz Bank tulaj­donát képező Pacsirta u. 14 sz. alatti házat, uj tanerőket alknlmaztunk, úgyhogy a tanári létszám tizre emelkedett, akik közül 7 oki. középis­kolai tanár volt. A község belátó képviselőtestülete felemelte az évi se­gélyt 3000 P-re és rendelkezésünkre bocsájtott asztalokat és székeket, hogy igy az alapfelszerelés meglegyen. Mi pedig táblákat, szekrényeket és egyéb nélkülözhe'etlen felszerelést vásároltunk, hogy a lehetőséghez képest a tanítás menetét biztosítsuk. Segi'ségünkre volt az Orosházi Gimnáziumbarátok Egyesülete, mely 1934. decemberben alakult meg s célja volt a gimnáziumot anyagilag és erkölcsileg támogatni. Az idei 1935—36. tanévben ismét szépen emelkedett a tanulók létszáma. Beiratkozott 146 tanuló. Két uj tanárt alkalmaztunk, mind a ke tő oki. középiskolai tanár. így azután elértük azt, hogy tanulóink minden tantárgyból szaktanároktól tanultak annyi órában, amennyi a nyilvános iskolák számára a tantervben elő van írva. A tanulók és osztályok számának emelkedésével helyiségünk is ki­csinynek bizonyult. Orosháza nagyközség elhatározta ugyan, hogy a gimnáziumnak megveszi a Vági-féle házat, amelyik bizonyos átalakítá­sokkal a tanfolyam céljának teljesen megfelelt volna, azonban a házvétel nem perfektuálódott s igy az alsó hat osztály megmaradt a tavalyi he­lyén, a VII. és VIII. osztály számára a Vági-házban béreltünk 2 szobát. A község segélyképen vállalta a fűtést, világi ást és házbért, ami kb. 2500 P-t jelentett a tanévben. Felszerelésünk is gazdagodott. Vettünk 50 személy részére modern kétüléses keményfapadot s 80 személy részére puhafadot. Különösebb gyarapodást mutatott természetrajzi szertárunk az uj és agihs természet­rajz tanárunk érdemeként, kinek összeköttetései révén a Nemzeti Mu­zeum, a Földrajzi In ézet és a Műegyetem soproni fakultása igen érté­kes gyűjteményt kü'dö t, úgyhogy pl. ásványgyiijteményünk vetekszik egy nagy gimnázium gyűjteményével. Intézetünk az uj tankerületi beosztás által a szegedi főigazgatóság­hoz került és a szomszédos szarvasi gimnázium lett a vizsgáztató is­kolánk. 141 tanuló vizsgázott jó eredménnyel. A tanfolyamon végzett munka mellett természetesen minden lehetőt megtettünk végső célunk, a nyilvános gimnázium érdekében. 1934. márciusiban Orosháza község kéri a nyilvános gimnázium első osztályának megnyitását. Az ügy érdekében dr. Temesváry Imre, Csizmadia Andaás, dr. Müller Jenő, Kunos István és Musulin Béla, Szily állam itkár urnái járnak közben, aki megígéri, hogy vagy ő, vagy más főtisztviselő lejön Orosházára és a helyszínen vizsgálja meg az ügyet. Többszöri sürgetésre azután 1935. julius 18-án dr. Kisparti János, az uj szegedi királyi főigazgató ur a miniszter megbízásából lejött Oros­házára. A község veze'őivel folytatott tanácskozáson kijelentene, hogy Orosházán a kultuszkormány méltányosnak tartaná gimnázium létesíté­sét, s amennyiben anyagiakban a község megfelel az előirt követelmények­nek, rövid idő alatt meg is lesz az engedély. A község képviselőtestü­lete erre megszavazta az 1. osztály felállításához szükséges költségeket, azonban, részben fellebbezések következtében, a vármegye levette napi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom