Vízrajzi Évkönyv 70., 1965 (Budapest, 1967)

Tartalomjegyzék

1. AZ IDŐJÁRÁS ALAKULÁSA. a./ Csapadék. A csapadék évi összege. Az 1S65. év az egész ország területén az átlagosnál csapadékosabb volt. Már az 1964/65-i télen a Dunántúl egyes részei, a Bör­zsöny-hegység és Szentes vidékének kivételével az átlagosnál több csapadék hullott s a három téli hőnap közül csak februárban lépett fel országos szárazság. Tavasszal március mérsékelt csapadéka után, április második felében a nyugati határvidéken szokatlanul nagy esőzések voltak, majd május is bőséges csapadékot hozott. A nyári hőnapok közül mindegyik sok csapadékot adott, de julius különösen kitűnt nagy esőzéseivel. A négy évszak közül csak az ősz volt aránylag száraz, sőt októberben még a februárét is felülmúlt a szárazság s az ország területének negyedrészén semmi csapadék sem hullott. A novemberben esett sok ез0 és hő azonban kiegyenlítette a megelőző időszak szárazságát, s igy az ország nagyobb felében ősszel is átlagon felüli volt a csapadék mennyisége. Decemberben is az ország leg­nagyobb részén átlagot meghaladó csapadék hullott. Az év folyamán igy a csapadék igen bőséges volt. Az ország délnyugati részén az évi csapadékmennyiség felülmúlta az 1200 mm-t, és a legtöbbet, 1314 mm-t, a somogymegyei Véeén mérték. 1000 mm-t meghaladó csapadék hullott a Bakony-,Pilis-, Börzsöny-, Mátra- és Bükk-hegység magasabb részein is. A Dunántúlon majdnem mindenütt meghaladta a csapadék­összeg a 700 mm-t s az Alföld nagyobb részén is 700 mm-nél több csapadék hullott. A ná­lunk hosszuidejü országos átlagnak tekinthető 600 mm-t majdnem mindenütt felülmúlta az évi csapadékösszeg. 600 mm-nél kisebb csapadék csak Szolnok vidékén, a Bodva vizgyüjtő­jének kis részén és Szegedtől délre kis területen jelentkezett. A legkisebb évi csapa­dékösszeget, 529 mm-t Finke-Sáppuszta /Borsod-Abauj-Zemplén megye/ állomásán mérték,de az egyik szolnoki állomáson is сзак 531 mm csapadék hullott. Az évi csapadék eloszlását a 2/a jelű térkép tünteti fel. Az 50 éves /1901-1950/ átlagok százalékában fejezi ki az 1965. év csapadékmennyi­ségét a 2/b jelű térkép. Az átlagokhoz viszonyítva 1965-ben az egész ország területén csapadékbőség volt. A többlet az Alföld ön általában 20-40, a Dunántúlon 30-50 $-ot tett ki, mig a Balatontól délre és Budapesttől északra kisebb területeken a 60-70 jí-ot Í3 fe­lülmúlta az évi csapadéktöbblet. Az eltérés legnagyobb értéke, 81 ‘jí, a pestmegyei Zsám- bokon mutatkozott. Az ország legszárazabb helye Szeged vidéke volt, de itt is az átlagnak megfelelő csapadék hullott. 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom