Vízrajzi Évkönyv 12., 1901 (Budapest, 1904)
Tartalom
41 Az aztán magától értetődik, hogy a szárnyak sülyesztését lehetőleg egyenletesen kell végezni, nehogy a függőleges sebességű parabolák eltorzuljanak. A eülyesztés egyenletességét lehetővé tette a közös dobnak aránylag kicsiny átmérője (mindössze 10 cm volt), az egyenletetesség megtörténtét és mértékét pedig az mutatta, hogy a másodperezjelek a szalagon (melyet a gépből elektromotor hajt ki egyenletes sebességgel) igen közel, egyforma távolságra vannak egymáshoz. Ha ezekhez hozzáteszszük még, hogy a 4 szárny áramkörei 4-karú áram- kapcsoló kulcson mentek keresztül, melylyel egyetlen kézmozdulattal lehetett pillanatnyi pontosságra a gépet működésbe hozni és megállítani, akkor ezzel a sebességmérés felszerelését teljesen megismertettük. A méréshez igénybe vett mérnök-személyzetre nézve megjegyzendő, hogy a sebességmérés körül ketten foglalkoztunk. Az egyik kezelte az áramkulcsot és adta egyszersmind fent a leeresztő dobnál velünk szemben álló munkásnak a parancsot a leeresztés megkezdésére, befejezésére és a kezelés egyenletességére vonatkozólag, a másik pedig az Írógépből kifolyó papirosszalagra a másodperczek jeleit húzgálta. Másik fontos művelete az eljárásnak volt a kamrába befolyt víz tömegének a megmérése. Ezt, miután a zsilipkamra férőségét a tervből pontosan kiszámíthattuk, egyszerűen a vízmagasság gyakori észlelésével teljesítettük. E czélból az alsó zsilipfő betétgerenda fülkéiben (ahol a kamrába özönlő víz előreláthatólag legkevésbbé hullámzik) mérczeállomást rögtönöztünk, még pedig olyant, melyet függesztő mércze elnevezés alatt használunk sok előnynyel mindig ott, ahol fix mérczét felállítani, vagy leolvasni nehéz. A függesztő mérce fél leg súlyú csüngővei megterhelt jófajta mérőszalagból állott, melyről a vízszint magasságát a betétgerenda-fülke bélésvasának felső élénél olvasták le. A mérezeészlelést, mely- pontosán összeegyeztetett óra segítségével a kamratelés alatt minden percz- ben volt végzendő, a zsilip főgépészére — tehát eléggé megbízható szakemberre — ruháztuk. A szárnyakat sülyesztő dobot a gépész-segéd kezelte, a tiltókat pedig az ottani hivatásos zsilipmester. A mérés menete az volt, hogy az első parancsszóra a zsilipmester kezdte felhúzni a tiltókat, amikor azután pár pillanat múlva annyira fokozódott már a vízemésztés, hogy a szárnyakat forgató 8—10 cm-es vízsebesség a szelvényben előállott, hangzott el a második parancsszó arra, hogy a dobkezelő a szárnyakat sülyeezteni kezdje és az írógépet megnyissák. Fenékre érkezés után azonnal ismét felszínre húzattuk a szárnyakat, hogy nyomban megint lesülyeztessük, s ezt a játékot addig ismételtük, míg a kamra meg nem telt; jobban mondva, míg a most már fokozatosan növekedő ellennyomás alatt a kamrába özönlő vízmennyiség elég nagy volt arra, hogy künn a mérési szelvényben még megmérhető sebességet adjon. A szárnyak érzékenységétől függött, hogy ez az időpont mely kamravízmagasság mellett következik be. Egyik-másik szárny a telés 2-ik harmada után kezdett már rendetlenül járni; ezen még lehetett segíteni a többi szárnyak járása és a telési folyamat kontinuitása alapján, a telés negyedik negyedétől kezdve azonban már oly csekély volt mindenütt a vízsebesség, hogy teljesen megbízható jeleket már egyetlen szárny sem adott úgy, hogy a tömeg-ábra ezen utolsó
