Vízrajzi Évkönyv 10., 1899 (Budapest, 1901)
Tartalom
A DUNA 1899-IK ÉVI ÁRVIZE. 59 Észlelték — se szabály alól kivétel nincsen, — hogy az északi földgömb ciklonjaiban a levegő forgása az óramutató forgásával ellenkező irányú, míg a déli félgömbön az óramutató járásával megegyező. E szabályt hosszas megfigyelés után Buys-Ballot állította föl és magyarázta. De mivel a ciklonok igen nagy kiterjedésű jelenségek s nem ritkán 1500—2000 km. az átmérőjük, egyes helyeken csakis mint egyirányú szél jelentkeznek. Észlelték azt is, hogy a ciklon középpontjában fölfelé áramlik a levegő, sőt a központtól távolabb eső részeiben is nem csak forgó, hanem fölemelkedő mozgást is végez. A forgó mozgás sem teljesen tangentialis, hanem kissé a középpont felé hajló. A forgás sebessége a középponttól bizonyos távolságra legnagyobb, míg a középpontban, hol a levegő fölfelé 1. ábra. A légköri helyzet 1899. szeptember 10-én. áramlik, szélcsend van, melyet idönkint hirtelen rohamok váltanak föl. A legnagyobb forgás-sebesség a góczpont és a ciklon széle 'közötti távolságnak mintegy közepe táján van s maximumban 200—250 km.-re fölmehet óránkint. A ciklon a forgó és fölszálló mozgáson kívül tovahaladő mozgást is végez. Az Európát érdeklő ciklonok általában Amerika felöl jönnek s útjuk rendesen délnyugatról északkeletre halad, bár ettől eltérő haladásirányok is vannak, az egyes ciklonok sajátságos természete szerint. A ciklonnak mindig azon az oldalán van a legerősebb levegöáramlás, a hol a forgási irány összeesik a haladás irányával. Ez a ciklon veszedelmes oldala, míg a másik oldalon a forgó és haladó mozgás ellentétes lévén, a szélfúvás nem olyan erős. A ciklon veszedelmes zónájában az izobárok sűrűbbek, a gradiens nagyobb, a levegőbeli nyomáskülönbségek jelentékenyebbek s igy az áramlás is erősebb. Mivel a ciklonban fö.'szálló levegöaramlat van, ha a ciklon tengeren száll át, párát vesz magába; aztán e párákat a magasba ragadva 1. csapja, ameny- nyiben a magas régiókban a fölszálló áramlat meleget veszít és gyorsan lehűl. A ciklon közeledte tehát esőt jelez és általában azt mondhatjuk, hogy a mi mérsékelt égövi esőinket legnagyobb részben a ciklonok hozzák. A tartós, hosszú esők mindig valamely nagy, állandóbb jellegű ciklon eredményei; ilyenkor a ciklon napokon keresztül, alig mozdulva megül valamely hely fölött, s aztán ez idő alatt szinte folytonossá válik az eső. Természetes, hogy a csapadék nem a ciklon közzépontjában a legnagyobb, hol jóformán szélcsend van, hanem a központtól bizonyos távolságra, hol a szélfúvás s a 2. ábra. A légköri helyzet 1899. szeptember 13-án. párák áramlása legerősebb. Következik ebből az is hogy a ciklon veszedelmesebb felében nagyobbak a lecsapódások, mint a másik felében. Ezeket elörebocsátva, kömryen megérthető, hogy a Felsö-Duna med' nczéjében mikor állanak elő a nagy esőzések? Akkor, ha a ciklon középpontja a Felsö-Duna medenczéjétöl valamivel keletre esik és ha a ciklon haladásiránya észak-déli. Ekkor az Északi Tenger párái szabad áradatban özönlik el a Felsö-Duna meden- czéjét, majdnem merőlegesen ütődnek bele az Alpok nyugat-kelet irányú vonalába, fölszállanak a lejtők és völgyek mentén, hogy aztán lehűlve, bőséges esőt hozzanak létre. A ciklon ily állása és ily mozgása esetén az egész Felsö-Duna medenczéje a ciklon veszélyes zónájába esik, hol — mint már említettük — az áramlás s vele együtt a lecsapódás is legintenzivebb. 8*
