Vízrajzi Évkönyv 9., 1898 (Budapest, 1900)

Tartalom

Л TÉLI CSAPADÉK ÉS A TISZA TAVASZI ÁRVIZEI.

54

lehetséges, hogy a talaj kötött, gyorsan telítődik, a beivódás és beszüremkezés nagyon kis mértékű s a csapadék a felszinen csörgedezik le.

E fejtegetésekből következik, hogy a téli csapadékból aránylag nem sok szivárog a talajba és hogy az olvadás kezdetén már a talaj teljesen telített.

A talaj kötött voltából megérthető az is, hogy az őszi esőknek nincs jelentékeny befolyása az árvizekre, mert az őszi esőből kevés tározódhatik tavaszra.

5. A vízíllások. A változók közül tárgyalásunk során utolsónak maradtak a vízállások.

A vízállások vizsgálatánál főként az árhullámok alakjára és lehúzódásuk módjára vetettük a fő súlyt. Általában azt tapasztaltuk, hogy az olvadás árhulláma igen elnyúlt és hosszantartó. A hegyek között a hirtelen olvadás és egyes záporesök gyors vizszínválto- zásokat okozhatnak ugyan, de a középső és alsó szakaszokon, vagyis közelebbről meghatározva: Tokajtól a torkolatig, a vízszinváltozások sokkal lassúbbak. Ida az árhullámokat a vízállások grafikai föl rakásával ábrázoljuk, ekkor az árhullám vonalának alakja a felső mérczéken hegyes háromszöghöz hasonlít, míg az alsó mérczéken nagyon ellapuló görbét alkot. Észlelhető továbbá, hogy a felső mérczékröl egymásután érkező árhullámok lefelé haladtukban utolérik egymást és mintegy egymásfölé tornyosulnak. És míg a felső mérczéken a hirtelen jövő nagy záporesök idézik elő a legmagasabb vízállásokat, addig az alsóbb mérczéken a legmagasabb vízállások mindig az árhullámok találkozása következtében jönnek létre.

Az árhullámok találkozását és összegeződését, melynek hidraulikai magyarázata régen ismeretes, más folyókon is észlelték, de a Tiszán igen kiváló mértékben mutatkozik e jelenség és vízjárását feltűnően jellegzi. E körülmény abban leli okát, hogy a Tisza nagyon csekély esésű; Tokajtól a torkolatáig, vagyis 548'6 km. hosszúságban a legkisebb víz abszolút esése csak 19-701 m. és kilométerenkénti legkisebb esés néhol csak 1/5 — 2 0 cm. A kis eséshez hozzájárul még a foganatosított ármentesítö munkálatok mellett is még mindig nagy kiterjedésű ártere, mely szintén nagyon elősegíti az árhullámok összegeződését. így történik, hogy a Tisza középső és alsó szakaszára közel mindegy, hogy a téli hó vájjon egyetlen nagy árhullámban, mely lefelé haladtában ellapul, vagy több apróbb árhullámban érkezik le, melyek egymást utolérve egymás fölé tornyosulnak. A Tisza hosszú folyásával, csekély esésével, nagy kiterjedésű medrével mintegy kiegyenlíti az olvadásban előálló különbségeket s vízmagassága, mint valami tóé, nem az olvadás mikéntjétől és egyes kisebb záporesöktöl látszik függni, hanem a benne tározódott víztömegtől.

A magánosán jövő, nagy árhullámok ellapulására és a kisebb, egymásután jövő árhullámok összegeződésére egy-egy példát hozunk föl.

Az árhullámok ellapulására érdekes az 1885. év, midőn a hóolvadás márczius elején a Felsö-Tiszáról egyetlen árhullámban hirtelen jött le. A megelőző télen aránylag igen kevés hó esett, úgy, hogy a tanulmányozás alá vett évek közül csak egynek volt kevesebb csapadéka s mégis a hirtelen olvadás Naményon 708 cmre, vagyis 8 fokra emelte a vizet. Azonban e magas árhullám csakhamar ellapult s Szegeden csak 450 cm., vagyis 6 fok magasságot ért el. S míg Naményon a hó mennyiségéhez mérve a vízszín emelkedése túlságos volt. addig Tokajtól lefelé egészen arányban állt vele.

Az árhullám összegeződésére nézve érdekes az 1895. év. midőn V.-Naményon a hóolvadás 5 árhullámban jelentkezett: s bár a megelőző tél a tanulmányozott telek között legcsapadékosabb volt, mégis csak 9 fokra emelkedett itt a víz. Azonban lejjebb haladtukban az árhullámok száma megfogyott az összegeződés következtében, úgy, hogy Szegeden már csak kettőt leheteti észlelni; de itt a viz az addigi legmagasabhat is jóval meghaladta. Naménynél tehát a téli csapadék- boz mérten kisebb vízállások, Szegeden pedig vele aránylagos vízállások keletkeztek.

Az eddig mondottakból — eltekintve a kivételes esetektől — általánosságban a következő hidrológiai tételeket állapítottuk meg a Tisza tavaszi árvizeire nézve :

1. A téli hó mennyisége nagyon csekély veszteséggel megmarad márcziusig.

2. Márczius és április hónapokban az összes hőmennyiség elolvad.

3. A márczius—áprilisi esők menny sége bizonyos viszonyban van a téli hó mennyiségével, úgy, hogy több téli hónak több tavaszi eső s viszont kevesebb téli hónak kevesebb tavaszi eső felel meg.

4. Tavasz kezdetén a talaj vízzel telített.

5. A Tisza középső és alsó szakasza, mint valami nagy tó, úgy tározza a hóolvadás vizeit.

A változó mennyiségek közül tehát e tételek alapján a hőmérséklet, a tavaszi esők mennyisége és a talaj higrométrikus foka kiesik a reláczióból s így e tételekből önként következik, hogy a Tisza márczius— áprilisi maximális vízállása mértéke a téli hó mennyiségének, vagyis, hogy e két változó között benső és közvetetten kapcsolat létezik.

Hogy a téli csapadék és a Tisza tavaszi árvízmagassága közötti összefüggést már most közelebbről meghatározzuk, vagy amennyiben lehetséges, mathe- matikai formulában kifejezzük: összeállítottuk Tokaj, Tisza-Füred, Szolnok, Csongrád és Szeged állomásokra 1885-től kezdve minden évről a maximális vízállásokat és a tavaszi árvizekhez tartozó megelőző téli (deczem- ber—februárius havi) csapadék nagyságát oly módon, hogy e kimutatásból minden egyes mérezére nézve a fölötte elterülő vízgyűjtő medenezére hullott hó mennyiségének és a mérezén észlelt árvíz magasságának adata rendelkezésünkre állott.

Tokaj fölött azért nem vettünk tekintetbe állomásokat. mert a felső szakaszon az árhullámok, mint a fölhozott példákból látható, még nem összegezödnek, Szeged alatt pedig azért nem, mert az alsó szakaszon a vízállásokra a Duna vízszíne, tehát egy olyan tényező, melyet kombinácziónkba nem vettünk he. gyakorol befolyást.