Vízrajzi Évkönyv 9., 1898 (Budapest, 1900)

Tartalom

и

A TÉLI CSAPADÉK ÉS A TISZA TAVASZI ÁRVIZEI.

november közepétől márczius közepéig tartanak. Előbb vagy utóbb csak kivételesen szokott hó esni. A tapasztalat megmutatta azt is, hogy a novemberben és már- cziusban hullott hó hamar elolvad s így csakis a deczembertöl februárius végéig hullott hó állandó jellegű s ez az a hőmennyiség, melynek összegeződése oly kiváló hatással van a tavaszi árvizekre. Hosszas egybevetések, fáradságos kutatások után állapíthattuk csak meg az állandó jellegű hó idejének e két határát, mert a mutal kozó szabályosságot itt-ott kivételek zavarták meg. De e kivételek nem rontották le a törvényszerűséget s ezért a deczember-februárius hómeny- nyiségének meghatározása alkotta továbbra egyik fontos feladatunkat.

E feladat nehéz, mert a hó egy része időközönkénti olvadás következtében lehúzódik már a talajba, vagy a folyómederbe. A hóréteg vastagsága pedig nem irányadó a hóból kikerülő víz mennyiségére nézve, mert a laza és tömörült hóréteg hatásfoka igen különböző. Ugyanis a frissen esett hó fajsúlya körülbelül 0'19, míg tömörült állapotban a fajsúly 0'80-ra is fölmehet s így ugyanazon vastagság mellett ez utóbbi alakban a hó 4-szerte több vizet ad, mint előbbi alakjában.

Habár a hóvastagság a belőle származó víz mennyiségére nézve nem nagyon irányadó, vannak egyes hidrográfiai intézetek, melyek e vastagság megmérésére kiváló súlyt vetnek. így pl. a bécsi hidro- gráfiai intézet a hó vastagságát egy pár év óta rendszeresen méri és télen kibocsátott heti jelentéseiben a mérés eredményeiről beszámol. E jelentések ugyan a hóréteg milyenségére, laza vagy tömör voltára is ki terjeszkednek, mégis általános tájékozásnál egyebet nem nyújtanak.

Nekünk pedig lehetőleg részletesen, számokban kifejezetten kellett a hó mennyiségét meghatároznunk s ezért legczélszerubbnek találtuk a hó mennyiségének vízalakban mért adatait venni tekintetbe, úgy, a mint azokat a csapadék mérő-állomások beszolgáltatják. Az időközönkénti olvadás mennyiségét pedig külön, a tél folyamán a folyókban belőlük keletkezett árhullámok nagysága szerint becsültük meg.

Hogy tehát a téli hó mennyiségét (vízalakban mérve) meghatározhassuk, minden egyes csapadékmérö- állomásra nézve telenkint összegeltük a deczember— februárius havi csapadék-milliméterek számát s ez adatokból izohiétikus térképeket dolgoztunk ki a Tisza medenczéjére nézve. Ez ideig összesen 14 évről készítettünk ilyen térképet, melyek az 1884/5-töl 1897/8-ig terjedő telekre vonatkoznak. Azonkívül általános tájékoztatóul megszerkesztettünk egy 15-ik térképet is, mely a téli csapadék 10 évi átlagát tüntette ki.

E térképeket az 1—15. ábrán mutatjuk be, megjegyezvén, hogy a térképek az 1: 900,000 arányban készült nagyobb térképek után vannak kisebbítve.

Midőn igy e térképek rendelkezésünkre állottak, nem kellett egyebet tennünk a csapadékmennyiség számbeli meghatározására, mint az izohiétákkal körülfogott területeket megmérnünk és megszoroznunk a hozzájuk tartozó csapadék-magasságokkal; ilyformán msekben kaptuk meg az egyes telek csapadékát.

E fáradságos számításokat úgy ejtettük meg; hogy a Tisza jelentősebb vízmérczéihez tartozó vízgyűjtő területeknek külön-külön határoztuk meg a téli csapadékát s így minden egyes mérczére nézve a fölötte elterülő medencze csapadéka rendelkezésünkre állott. Az igy nyert adatokat az egyes telek után bekövetkezett tavaszi árvízmagasságokkal együtt kimutatásba foglalva később terjesztjük elő.

2. A hőmérséklet. Ezután a hőmérsékletet s a vele- kapcsolatos olvadást vizsgáltuk meg.

A hőmérsékletnél első sorban az fontos, hogy О alatt vagy 0 fölött van-e, mert a hó megmaradására nézve nem sok különbséggel ugyanazt a befolyást gyakorolja a hőmérséklet, ha 0 alatt magasan, vagy alacsonyan áll. Nagyobb jelentőségűvé akkor válik a hőmérséklet, ha 0 fölé emelkedik.

De a hőmérséklet behatását közvetetlenül meghatározni igen nehéz. Ezért czélszerübbnek látszott a téli vízállásokat vizsgálat alá venni, melyek az olvadás mértékét megmutatják. E vizsgálatból kitűnt, hogy á falában véve a Tisza vízállásai igen alacsonyak,, vagyis a tél folyamán tározódott hó legnagyobb része- márczius elejéig megmarad. A vizsgálat alá vett 14 esztendő közül csak két év képezett kivételt. Az egyik az 1885/6-iki tél, midőn deczember és januárius hónapokban két nagy árhullám vonult le, másik az 1886/87-iki tél, midőn deczember havában volt nagyobb olvadás. 1885. deczemberében V.-Naményon 728 cm.-rer 1886. januáriusában 602 cm.-re, 1886. deczemberében ismét 602 cm.-re emelkedett a víz, mi csak igen jelentékeny olvadás útján jöhetett létre.

Megjegyezzük itt, hogy egyes apróbb olvadások majdnem minden évben fordulnak elő, de ezek jelentékenyen nem fogyasztják a lió mennyiségét s ez aprá olvadásoknál sokkal fontosabb körülmények befolyásolják és szabják meg a tavaszi árvizek magasságát..

A léli hőmérséklet dolgában tehát czélszerü volt két csoportra osztani az éveket: olvadásos és nem olvadásos telü évekre. Az utóbbiak alkották a szabályt, az előbbiek a kivételt. A felosztást mindig a Tisza téli vízállásainak tekintetbe vételével tettük meg s a két csoport évei igen föltűnő módon különültek el egymástól. Olvadásos telek voltak a tanulmány alá vett 14 év alatt, mint már említettük, az 1885/6. és 1886/7. évek, míg a többieket mind a nem olvadásos évek közé sorozhatjuk.

Megjegyezzük, hogy a hőmérsékletnek a hóra való hatása dolgában még tanulmányok folynak s az egyes évek téli középhömérsékletének egybevetéséből a kérdés közelebbi megvilágítása várható. A vízrajzi osztály azért vont egyelőre csupán a vízállásokból következtetést az olvadásra, mert a vízállásadatok földolgozva közvetetlenül rendelkezésre állottak s lehetőleg gyorsan az óhajtott eredményhez vezettek.

S mivel az volt az előzetesen kitűzött czél. hogy a téli csapadékból a tavaszi árvizeket előre jelezzük, azokat az éveket, melyeknél a téli hó nagyrésze még a tél folyamán elolvadt, további tanulmányozásainkból kihagytuk, mert olvadásos tél után nem következtek be figyelemreméltó tavaszi árvizek. Így tehát csakis a.