A Magyar Állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások 28., 1913
1. rész tartalma
o csatornán keresztül Hattyasnál ismét a Temes medrébe jutottak. Az egyesült árvíz a hattyasi mérczén 760 cm.-t mutatott. Innen töltések közt vonult le Temeságig: útközben a Poganis-patakot vissza- duzzasztván, megközelítően 1200 holdas, túlnyomóan erdős területet öntött el. Temeságnál pedig, hol mindezideig a vasúti híd felmagasításával kapcsolatos kérdéseket nem oldották meg, az ár átcsapott az alacsony töltéseken és jóllehet nyúlgátakkal iparkodtak védekezni, mégis mintegy 850 hold került víz alá. Temeságon alul azután bekövetkezett a sorozatos katasztrófák legkiemelkedőbb jelensége: a csebzai töltés- szakadás. Május hó 27-én délután fél 6 órakor, Csebza községgel szemben, a 85. km. közelében, a temesbalparti védőtöltés átszakadt és ezáltal elárasztódott Csebza, Maczedonia és Petromány község és azok külső határa körülbelül 18.000 holdon. Itt a kiömlö árvíz szétterülését és a további kártételt a zsebely—bókái h. é. vasút alépítményében levő átereszek elzárásával és a Lanka—Birda-csaíorna jobbparti töltésének megfeszített védelmével akadályozták meg. A második, kártételeiben kisebb jelentőségű töltésszakadás Széesány község határában május hó 28-án este 8 óra körül történt. A balparti, rosszminőségű szikes- védtöltésben támadt szakadás, mely csakhamar 20 km.-re bővült, mintegy 1000 holdas legelőterületet borított el. Megjegyezzük, hogy a Temes-folyó árhulláma nemcsak váratlan nagy tömegével tűnt ki, hanem magas nívójának megfelelően lefolyásának gyorsaságával is fokozta a meglepetést. Az 1910. évi árvíznél a kulmináczió levonulása Lúgosról Temeságig — a 78 km. hosszú szakaszon — 28 óráig és a 147 km.-es úton Nezsényig 56 óráig tartott. Ez alkalomból azonban felényi időt sem vett igénybe: mert a lugosi kulmináczió Temeságra 10 óra alatt, a Nezsényre pedig 26 óra alatt érkezett le. Említésreméltó még a Berzava-csatorna egyidejű árhulláma is, mely az eddig észlelt méreteket szintén meghaladta. De töltésszakadás itt nem fordult elő. A téli és tayaszi áradásokon kívül még igen érzékenyen sújtotta az ország mezőgazdaságát az őszi, bő csapadék is, mely árvizes nívóra duzzasztotta ismét folyóinkat. Ugyanis a szeptember és október havi rendkívüli esők nemcsak árvizes károkat okoztak, hanem megakadályozták a cséplési munkát is, kicsiráztatták az asztagokban levő gabonát, hátráltatták a tengeri és szőlő érését, lefokozván ezáltal a termények minőségét és értékét. A Szamos-folyó szeptemberi árhulláma felülmúlta az eddig észlelt legnagyobb vízállásokat. Szeptember hó végén és október hó elején X 9 fokra emelkedett a Maros; továbbá október elején és november közepén 9—10 fokot mutattak a felső Száva és mellékfolyói. Az 1913. évi csapadékösszege a Nagy- és Kis-Alföldön, nemkülönben a Duna—Tiszaköznek nagy részén 600 mm.-en alul maradt. Sőt helyenként még az 500 mm.-t sem érte el. De azért általában mégis megállapítható, hogy Magyarországon az 1918. évi csapadék-' mennyisége az utolsó 30 év átlagánál nagyobb. És veszélyes jellege főképen abban állott, hogy az árvizek szokatlan időben jelentkeztek. A meteorológiai intézet által kidolgozott összehasonlító térkép ez évben, a 30 évi átlaghoz mérten, 20, sőt helyenként 40 °/0 csapadék felesleget is mutat, különösen a Felvidékünkön, az északkeleti begyeinkben Erdély keleti felében, a déli Kárpátokban és azok szomszédságában. Feltűnő nagy volt a csapadékos napok száma is, úgy hogy ez az év határozottan nedves voltával emelkedett ki az előzőekből. Legnevezetesebb mozzanata a Tiszának és mellékfolyóinak nyári árvize volt. Ez áradás alkalmával a Felső-Tiszán, a Szamoson, a Maroson, a Körösökön, a Krasznán, a Láposon, s a Kis- és Nagy- kiiküllőn a tetőző vízállás egyes vízmérczéken az eddig észlelt legmagasabb vízállást túlhaladta. A Duna középvize 1913. évben valamivel magasabb volt az 1880—1899. évek adataiból számított átlagos középvíznél. Kivételt csak a pozsonyi és paksi vízállások képeztek, melyek alul maradtak a múlt évtizedek átlagának, mely jelenleg e két vizmérczénél állandó jellegű s a szabályozási munkák hatásában leli magyarázatát. A jég elvonulása ez évben nem okozott zavart. A tél elég enyhe volt s a Duna nem fagyott be. A mellékfolyók zajló jege január 13-án mutatkozott először a Dunán, de úgy ez, mint a néhány nappal később az osztrák Dunáról leérkező jég simán elvonult. Jelentékenyebb árhullám a Dunán 1913-ban nem mutatkozott és Budapesten a víz egyszer sem érte el az alsó rakodópart magasságát. A hajózás szempontjából a vízjárás kedvezőnek volt mondható, mert a Közép-Dunára mérvadó budapesti vízmérczén a vízállás márcziustól októberig úgyszólván állandóan -f 200 cm.-en felül volt, a mi a legnagyobb uszályhajóinknak is teljes merüléssel való közlekedést biztosított. Az Al-Dunán a nyári hónapokban magas, 8—9 fokos vízállásokat észleltek, a mit a Száva és Tisza egyidejű áradása idézett elő. Az egyes években észlelt áradások legmagasabb tetőpontjait, az eddig ismert legnagyobb vízállásokkal kapcsolatosan, a következő V., VI., VII., Vili, táblázatok tüntetik fel: *
