AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

W. Salgó Ágnes: Soltész Zoltánné dr. Juhász Erzsébet (1921-1997)

1974-ben hosszas tárgyalások után csereként sikerült megszereznie a Vizsolyi Biblia egyik igen szép példányát Turócszentmártonból. A cserére felkínált anyagot nagy gonddal válogatta ki, mint ahogy később az Ómagyar Mari a-siralom cseréjekor is. Ez utóbbi becses nyelvemlékünk már régóta szerepelt a nemzeti könyvtár kívánságlistáján, többször próbálkoztak az elődök egy megfelelő ajánlattal megszerezni a leuveni könyvtárból. Zsóka 1980-ban belgiumi útja során újra felvetette a javaslatot, a tárgyalások ismét megkezdődtek, s végül 1982-ben létrejött a csere, melyhez az áldozatot nem csupán a kódexet a későbbiekben őrző Kézirattár hozta, hanem az ősnyomtatvány-gyűjtemény is. A rendkívüli fontosságú nemzeti ereklye megszerzése mindenki számára igen fontos volt. A cserére felkínált anyag válogatását Soltész Zoltánné végezte el. Publikációi mellett sokszor tartott előadást hazai és főleg külföldi konferenciákon, valamint tevékenyen vett részt kiállítások anyagának összeállításában is, ez utóbbiak közül különösen nevezetes volt a lipcsei, londoni, schallaburgi és az amsterdami. Több évtizeden át irányította könyvtárunk 16. századi nyomtatványainak munkálatait, s nyugdíjba vonulása előtt sikerült a nagy feladatot munkatársaival befejeznie, 1990-ben jelent meg az ún. antiqua-katalógus (Soltész, Elisabetha-Velenczei, Catharina-W. Salgó, Agnes: Catalogus librorum sedecimo saeculo impressorum qui in Bibliotheca Nationali Hungáriáé Széchényiana asservantur. /-///. Bp.) Fontos szerepet tulajdonított könyvtárunk tudományos tevékenységének, haláláig tagja volt a Tudományos Tanácsnak, okos, higgadt észrevételeire mindig számíthattunk. Nyugdíjazása után sem vonult egészen vissza, állandóan figyelemmel kísérte könyvtárunk tevékenységét és természetesen különösen a Régi Nyomtatványok Tárának munkáját. Őszintén tudott örülni minden újabb szerzeménynek, sikernek. Zárkózott, a külvilág felé nehezen megnyíló személyiség volt. A sokszor igen szigorú külső mögött azonban mélyen érző lélek rejtőzött. Nyugdíjas évei alatt sokszor volt módom beszélgetni vele a legkülönbözőbb témákról, s igazán csak ekkor tárult fel előttem egyénisége. Engedtessék meg nekem, mint egykori munkatársának és utódának még egy személyes emlék felidézése. 1994-ben Apponyi Sándor tiszteletére emlékkiállítást rendeztem, s bizony ez hónapokon át sokszor napi 13 órai munkát jelentett. Egy szombat délután, a nyitás előtti napokban bejött, hogy segítsen nekem az egyik terem tárlóinak rendezésében. Lelkes volt és boldog, hogy az általa is annyira becsült, nemeslelkű adományozó anyagából olyan sok szép és érdekes dokumentumot állíthatunk ki. Őszintén örült minden eredménynek, és velünk bánkódott egyre súlyosbodó beszerzési gondjaink miatt. Hosszú, súlyos, méltósággal és türelemmel viselt szenvedés után csendben és megbékélt lélekkel hagyott itt bennünket. Emlékére hamarosan egy önálló kiadványt adunk ki, amely életművének bibliográfiai adatait is tartalmazza majd. W. Salgó Agnes 53