AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)
Fogarassy Miklós: Bereczky Lászlóné 1929-1992
bályozott rendszerét. Mindazt kvalifikálva, ami a gyakorlatban a demokratikus intézményi-szolgáltatási elvekből következik. Mi, akik közvetlen kollégái, barátai voltunk, ismertük igazán hűségét az alapelvekhez, az ügy morális alapjaihoz. A könyvtár, mint intézmény - mármár a kanti „csillagos ég"-hez hasonlatos - rend-eszméjéhez végérvényesen elkötelezett ember aggodalmát, kritikáját és szorongó melankóliáját. Bár esze, szelleme éles, okos volt, ha szakmai ügyekről folyt a vita, az eszmecsere, ő az irónia kés-élét soha nem engedte közel a legfontosabb elvekhez. Védte, amit szívébe zárt, a szakmai értékek „tabernákulumát", az ügyet, melyre törékeny, mulandó életét áldozta. Amikor aztán a feldolgozó-katalogizáló munka szakmai irányítása helyett felelőssége idővel áttevődött a „speciális közművelődési könyvtári" szakágakra, ez a munkaerkölcsi-szakmai „csillagzat" ott is fényeskedett. Szakmai irányelveket, szervezeti, együttműködési dokumentumokat dolgozott ki a szakszervezeti, betegkönyvtári ellátás ügyeiben. Ugyanolyan „gazdája", központi felelőse lett az ott dolgozók, az ott olvasók érdekeinek, mint korábban a feldolgozó munkát végző könyvtárosoknak. Ez volt élete utolsó két évtizedének szellemi, tevékenységi kerete. Beteljesíthette még ezen belül azt a munkát, amelynek során - európai mércével is mérhető színvonalon - a börtönkönyvtárakat országszerte megszervezték, gondosan kimunkált útmutatók szerinti, igényes könyvtári munkát indítva el a büntetésvégrehajtási intézmények szomorú - de életeket, olvasókat rejtő! - falai között. Utolsó publikációi, e folyóirat hasábjain a hátrányos helyzetű olvasók könyvtári ellátásának problémáiról szóltak, az igazságosság, a jogegyenlőség jegyében fogant szolgáltatásokról. Alapuljon bár cédularendszerű vagy számítógépes katalógusra, a könyvtári rend és szolgáltatás kulcsszavai közé tartozik a „visszakereshetőség" fogalma. Személy és tárgy akkor kerülnek fedésbe, ha a kulcsfogalmak szubjektumot, objektumot egyaránt képesek átfogni. Bereczky Éva egész közszolgálati élete viszszakereshető, mert azonos szakmai morálra építő, kiváló munkák sorából áll. Nagy korszak előtt hajtunk fejet tehát, amikor egy alkotó könyvtáros-generáció jeles, szerénységében erős, hűségében töretlen tagját búcsúztatjuk, Bereczky Lászlónét, az OSZK-KMK egyik alapító munkatársát. Áldaná bár meg a jósorsa a magyar könyvtár ügyét tettekben, életszenvedélyben hozzá hasonló módon lobogó szívekkel, szellemekkel! Fogarassy Miklós Könyvtári Figyelő 2. évf. 1. sz. (1992) 67