AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Batári Gyula: Kozocsa Sándor

balladáról tartott iskolai előadása után határozta el, hogy életét a „Magyar irodalom szolgálatának" szenteli. Már középiskolás korában kezdődött bibliográfiai érdeklődése is, erről később ő rríaga a következő formában nyilatkozott: „Már ifjúkoromban nagyobb érdeklődéssel forgattam egy-egy könyvkiadó jegyzéket vagy szakbibliográfiát, mint egy közepes regényt." Ugyanitt azt is megemlíti, hogy már 13-14 éves korában meg volt az a szokása, hogyha egy-egy író vagy költő felkeltette a figyelmét, akkor igyekezett elolvasni minden hozzáférhető munkáját „s ennek köszönhetem bibliográfiai ismereteimet". Középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a magyar irodalom szakot végezte el, már itt hallgatta Gulyás Pál könyvtártudományi és bibliográfia-történeti előadásait. Ennek a körülménynek is szerepe lehetett abban, hogy a könyvtárosi pálya irányában tájékozódott. A magyar újromantikus dráma című disszertációjával szerzett doktorátust 1926-ban. Ugyanezen évben került az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol tizenkilenc hónapig „önkéntes fizetéstelen gyakornokként" tevékenykedett. Első munkaterülete Sikabonyi Antal irodalomtörténész kollégája mellett az erdélyi, a vajdasági és felvidéki magyar művek katalogizálása volt. 1930/1931-ben már mint könyvtári alkalmazott a berlini Humboldt egyetem ösztöndíjas hallgatója. Itt többek között Fritz Milkau könyvtörténeti és Georg Schneider bibliográfiai előadásait hallgatta. Hónapokig tanulmányozta a lipcsei Deutsche Bücherei-ben kialakult könyvtári munkamódszereket. Ott szerzett tapasztalatairól részletesen beszámolt a Magyar Könyvszemle hasábjain (1932) Német és osztrák könyvtárak című tanulmányában. Meg kell arról is emlékezni, hogy Kozocsa Sándor bizonyos szépirodalmi jellegű tevékenységet is kifejtett. Már tizenhat éves korában megjelent egy novellája a Szászváros és Vidéke (1920) című erdélyi lapban, 1922-ben a - Genthon István szerkesztésében megjelent - Megyünk című antológiájában láttak napvilágot versei. 1924-ben a fiatal magyar írók társaságának, az „Auróra Kör"-nek a titkárává választják meg. A későbbi években inkább irodalomtörténészként és kritikusként publikált, elsősorban az Irodalomtörténeti Közlemények ben és az Irodalomtörténet ben - utóbbinak 1941-től 1948-ig szerkesztője is volt. Többek között Márai Sándor, Németh László, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Áprily Lajos és Weöres Sándor műveiről jelentek meg ismertetései. A harmincas évek végén a Széchényi Könyvtárban a Bibliográfiai osztály vezetésével bízták meg. Már korábban bekapcsolódott Petrik Géza művének folytatásába, a Magyar Könyvszemle 1911-1920 című bibliográfiát szerkesztette. E munkában többek között a Voronyezsnél elesett Császár Zoltán volt segítségére. 1927-1965-ös tárgyévekre elkészítette a magyar irodalom éves és visszatekintő bibliográfiáit. Közben oktatói tevékenységet is folytatott, ugyanis 1941ben a debreceni tudományegyetemen - ahol egyetemi magántanárrá habilitálták - a bibliográfia elmélete és története tárgykörből előadásokat tartott, majd Budapesten Horváth János és Alszeghy Zsolt ajánlására ugyanezen témakörből tartott előadásokat 1948-ig. Ugyanakkor a magyar irodalmi tanszék mellett mű58