AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Wix Györgyné: Egy magyar jakobinus könyvtára. (Hajnóczy József könyvei az Országos Széchényi Könyvtárban)

Mindent összevetve tehát, Hajnóczy könyvtára a testvérének átadott kb. 100 „ártatlan" könyvvel, meg az OSZK-nak juttatott mintegy 300 címmel összesen 400 mű körül lehetett, s minthogy sok volt benne a többkötetes, gyűjteményes összkiadás, hozzávetőleg 750 kötetet számlált. Berzeviczy Gergely 1800-ban publikált Der Majestätsprozess in Ungarn című munkájában így emlékezik meg Hajnóczy bibliotékájáról: „Er hatte eine grosse publicistische Bücher- und Actensammlung, die er trefflich benutzte..."

12 És noha „nem átalla foldozott ruhában járni", „könyvek vásárlásában bőkezű volt. Például 1788. év folyamán hetvenhat forintot, akkoron tekintélyes összeget adott ki könyvekért" - állapította meg az akkor még hozzáférhető számadáskönyvéből Hajnóczy R. József.

13 A Magyar Könyvszemlé-ben említett elképzelés, miszerint a Hajnóczykönyvtár „együttesen fog megtartatni és felállíttatni", az idők folyamán elhomályosult, feledésbe ment. A könyveket előbb az ún. müncheni szakrendszer megfelelő szakjaiba sorolták, majd egy részüket, amikor 1936-ban ez a munka megindult, rekatalogizálták, s így egy másik raktárrészbe kerültek, az ún. numerus kurrens jelzetű könyvek közé. Provenienciájukat semmi sem jelzi, mivel olyan időpontban kerültek állományba, amikor leltárba vételkor sem kaptak összetartozó, visszakereshető leltári számot. Amikor tehát rekonstruálni szerettem volna Hajnóczy könyveit, megadva egy valamikori Hajnóczy-kutató számára azok raktári jelzetét, csak az átadáskor felvett - szerencsére meglehetősen közlékeny - jegyzékre támaszkodhattam. Ennek alapján idővel ráismerhettem annak a kézírására, aki a katalogizálási és jelzetadási feladatokat látta el, amikor a könyveket a müncheni szakrendszer szabályai szerint feldolgozta. A provenienciát a müncheni katalóguscédulákon sem jelölte: Magyar Nemzeti Múzeum feliratú bélyegzőt ütött a megfelelő rovatba. (Lehet, hogy akkor is még el kellett konspirálni a könyvek eredetét?) Ily módon még abban az esetben is sikerült - kevés kivétellel - megállapítanom, hogy egy-egy adott könyv Hajnóczy tulajdona volt, amikor ugyanabból a műből több példány is akadt az állományban, pusztán a benne szereplő ceruzával írt müncheni jelzet kézírása alapján. Ennek ellenére az esetek egy részében csak más possessortól eredő példányra bukkantam; feltehetően abban az időben, amikor a könyvtár energikusan ráállt az egypéldányos gyűjtésre, többespéldányként „megszabadult" jónéhány Hajnóczy-féle könyvtől. Az alább következő felsorolásban ennek ellenére szerepel az OSZK-beli raktári jelzet, hiszen ha nem is Hajnóczy példánya volt az állományban meglévő mű, tartalma döntőbb, mint volt tulajdonosának személye. Különösen áll ez Hajnóczy esetében: a kutatóknak revelációt jelentő bejegyzések mondhatni soha, aláhúzások is csak olykor találhatók könyveiben, s utóbbiak - piros ceruzával - eredhetnek a Martinovics-per vádlóitól is, inkriminált részeket emelve ki. (A szennyleveleken imitt-amott látható grafitceruzás feljegyzés vélhetően a tulajdonos mosásba adott fehérneműinek listája, amelyet az éppen olvasott könyvbe jegyzett fel.) A lényeg az utókor részére mindenképpen a könyvtár 397