AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)
II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: A Széchényi Könyvtár állományának alakulása 1867-1874 között
a Farkas Lajos-féle gyűjteményt, amely iránt már külföldön is érdeklődtek. Például Quarich londoni antikvárius, aki sokkal többet fizetett volna érte, mint amennyit a tulajdonos özvegye a Múzeumtól kért. Pulszky beszéde után Deák Ferenc is felszólalt a Múzeum érdekében s kiemelte, hogy „a hazában aligha van intézet, mely aránylag kevés költséggel, oly haladást tett volna, és hogy ezt nagy részben Pulszky Ferenc szakértelmének és buzgóságának lehet köszönni." Ezt általánosan elismerték s az összeget megszavazták. 53 így sikerült losonczi Farkas Lajos (1806-1873) ügyvéd és régiségbúvár özvegyétől az 1386 kötet nyomtatványt és 223 kéziratot megvásárolni. A szokatlanul magas, 7500 forintos vételárat kivételes értékek indokolták: a gyűjteményben 14 kódex volt s közöttük egy korvina, egy 1470-ből származó firenzei munka. 54 A magyar magángyűjtők közül Farkas Lajoson kívül csak Jankovich Miklós dicsekedhetett azzal, hogy sikerült egy korvinát szereznie. A Farkas-féle gyűjtemény többek között még 14 ősnyomtatványt 55 és számos, Magyarországra vonatkozó 16-18. századi latin és magyar nyelvű nyomtatványt, görög-latin klasszikusokat, valamint egyéb - német, olasz, spanyol és francia - nyomtatványokat tartalmazott. Nem véletlen, hogy a Magyar Könyvszemle első évfolyamában, 1876-ban már tudományos publikáció foglalkozott a Farkas Lajos-féle gyűjtemény kódexeivel s Pulszky Ferenc is ebben a gyűjteményben fedezte fel a később általa publikált Mikes Kelemen kéziratokat. 56 Ugyancsak 1873-ban vásárolt a minisztérium 200 forintért Fischhof Lajos rogasóci kereskedőtől 221 db régi okmányt és egyéb kéziratot, valamint 3 nyomtatványt. E vétel körülményeiről a Fővárosi Lapok számolt be. Gózon Imre vidéki néptanító (akiről még bővebben szólunk az ajándékozók között) két 14. századi pergamen okiratot küldött el Trefort Ágoston miniszternek, megírva, hogy azokat egy szivarkereskedőtől kapta, aki a régi okiratokat szivar-göngyölegként használja. Az iratok egy környékbeli régi várból származnak, amelynek új tulajdonosa a levéltárat kiürítette s a „lomot" az említett szivarkereskedőnek adta el. Trefort azonnal a helyszínre küldte Szilágyi Sándor történészt, aki megvásárolta a még megmenthetőt, közöttük egy Árpád kori, 13 db Anjou kori, 30 db Zsigmond és Mátyás korabeli okiratot. Az iratokat Trefort a Nemzeti Múzeum Könyvtárának adta. 57 Nem tudhatjuk, hány oklevél válhatott füstté az újgazdag vártulajdonos tudatlansága és a nemkevésbé tudatlan szivarkereskedő jóvoltából, a mit sem sejtő szivarozó vármegyei urak szájában... Mindenesetre ez a talán szélsőséges példa korántsem volt egyedüli eset. A régi iratoknak - különösen vidéken - ekkoriban még nem volt sok becsületük. Sem tartalmi-történeti, sem régiségi-pénzbeli értéküket általában nem ismerték fel s így különösen ott, ahol megszakadt a családi hagyomány, nagyarányú volt az iratpusztulás. Elszórtan ugyan megkezdődött, majd fokozatosan rendszeressé vált a gyűjtő-kutató-mentő munka is, ennek ellenére sok irat ment ez idő tájt veszendőbe. 1874-ben a minisztérium anyagi támogatása újabb három jelentős gyarapodáshoz juttatta a könyvtárat. Vörös Antalnak, Kossuth Lajos titkárának könyv192