AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

- a továbbiakban ezeket a mai szaknyelvnek megfelelő kifejezéseket használjuk), mind a fő-, mellék- és utaló-lapokat betették a könyvekbe, amelyek a polcra már szakok, ezen belül méret szerint osztályozva kerültek. Amikor a teljes állomány "címlapozása" (címfelvétele) elkészült, megkezdődhetett a három méreten belül (ívrét, negyed-, illnyolcadrét) a betűrendezés, és ennek megfelelően a végleges beszámozás. (A beszámozásnál egy szakon belül mindhárom méretnél újra kezdődött a betűrend, a beszámozás ellenben heíykihagyással történt.) Csak ezután vált el a címfelvétel és a könyv, s kezdődött meg ugyanebben a sorrendben a címleírások alapján a szakrepertóriumokba való bevezetés. Ilymódon Barnaéknak sikerült kiküszöbölniük az ideiglenes beszámozás műveletét, ami egyébként is csak egy kisegítő munkamozzanat lett volna. Mindez Barna Ferdinánd kitűnő gyakorlati érzékét, a könyvtári munkában való jártasságát bizonyítja. A szakrepertóriumokba rövidített címleírások kerültek (szerző, rövid cím, kiadás helye és éve, kötetszám) s minden mű után több helyet üresen hagytak a később érkező gyarapodás számára. Az előrenyomtatott, rovatolt lapok oldalanként kéthasábosan 16-16 mű felvételére adtak lehetőséget. Az idők során - kb. az 1920-as évek elejéig - egyes lapokon betelt valamennyi rovat, máshol bőven maradt még üres hely. A kötetek első lapján (lapjain) feltüntették a főosztályba tartozó szakokat, a tárgyi besorolást sok helyen magyarázó jegyzetekkel is megkönnyítve. Az eredeti szakrepertóriumok 132 kötete ma is megvan a Széchényi Könyvtárban s munkaeszközül szolgál mind a mai napig. A munka befejező részét a címfelvételek (fő-, mellék- és utaló-napok) egységes betűrendbe való rendezése s ezzel a könyvtár betűrendes alapkatalógusának létrehozása jelentette. A negyediv nagyságú címfelvételeket vastag, könyvalakú tokokban helyezték el. Ezek állványokra rendezve egy teli könyvespolc benyomását keltették. A tokok gerincén kis pajzsokon jelölték a betűrend -tói -igjét. Több mint egy fél évszázadon keresztül ez volt a Széchényi Könyvtárban a katalógus kizárólagos formája, s korlátozott használata még ezután is sokáig fennmaradt. (A tokok számáról csak 1884-es adatunk van: ekkor 650 tokban fért el a betűrendes katalógus.) A feldolgozó munka 1869 januárjában indult Barna Ferdinánd vezetése alatt. Az első három évben 10 napidíjas, un. "díjnok" állt rendelkezésre, akiknek a könyvtárrendezés szabályzatából vizsgát kellett tenniök. A napidijasok elsősorban a pesti egyetem bölcsészettudományi kara hallgatóinak soraiból kerültek ki és 1 forint napidijat kaptak. Közülük hárman lettek később a könyvtár kinevezett dolgozói: Eötvös Lajos, Tipray Tivadar és Major Lajos. A többiek közül Bassó Ármin az Országgyűlési Könyvtár első könyvtárnoka lett, Likavecz János az Akadémiai, Pádly Lajos az Egyetemi könyvtárnál nyert alkalmazást. Barna Ferdinánd keze alól tehát egész könyvtáros nemzedék került ki, akik továbbvitték a Széchényi Könyvtárban alkalmazott rendezési elveket és az ott elsajátított munkamódszereket. De más pályákon is kitűntek az egykori napidíjasok: Simonyi Zsigmond pesti egyetemi tanár, Éwa Lajos a Népszínház igazgatója, Zsilinszky Endre a szarvasi főgimnázium igazgatója, Boynychich Iván a zágrábi múzeum régészeti osztályának lett munkatársa. 1872-től csökkent a napidíjasok száma, 1873-ban már csak öten voltak s valószínűleg ennyi, vagy még kevesebb volt számuk a következő két 249