AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

A müncheni szakrendszer A müncheni szakrendszer, mint már említettük, a negyvenes évek végén vált ismertté a Széchényi Könyvtárban. A müncheni Hof- und Staatsbibliothek, mely kezdetben szoros összeköttetésben volt a bajor Tudományos Akadémiával, a század első felében vált a német nyelvterület vezető tudományos könyvtárává. Azzá tette anyagának gazdagsága s az a mód, ahogyan állományát hozzáférhetővé tette. A századelőn a könyvtár állománya nagymértékben felduzzadt: a szekularizált szerzetesrendek könyvtárainak és a mannheimi udvari könyvtárnak a münchenibe való beolvasztása kikényszerítette a nagytömegű és rendezetlen könyvállomány feldolgozásához vezető gyors és célszerű módszerek kidolgozását. Jellemző az akkori könyvtári viszonyokra, hogy ez csak harmadszori nekifutásra sikerült. Az első vállalkozást a hozzá nem értő személyzet teljes káoszba fullasztotta, a második csődjét éppen a maximalista igényesség okozta s a munka vezetőjét, a tudós J.W. Hambergert az emberfeletti erőfeszítés elmegyógyintézetbe juttatta. Ekkor az ex-szerzetes Martin Schrettinger, aki 1806 óta dolgozott a könyvtárban, új javaslattal állt elő. A könyvek csoportosítására kidolgozott egy 12 főosztályból és ezen belül 500 szakból álló szakrendszert, amely nem követett tudományosztályozási alapelveket. Ehelyett inkább arra törekedett, hogy rendszere hűen tükrözze a tudomány korabeli fejlettségét s annak művekben megjelenő formáit. "A részletekbemenő szisztematizálás fantáziaképét elvetni, egyenlő a valódi könyvtártudomány megalapozásával" vallotta rendszeréről Schrettinger. Egy könyvtárosokból és egyetemi tanárokból álló szakértő bizottság a szakrendszer vizsgálata során a szakok számát 200-ra, majd 18l-re csökkentette és az egyes szakok latin elnevezésének rövidítéseiből kialakította a szakjelzeteket. Egy-egy szakon belül méret, azon belül betűrendi besorolás érvényesült. Sajnos nem fogadták meg Schrettinger tanácsát, hogy a későbbiekben az új beszerzéseket az egyes szakok végére helyezzék, hanem az un. "beékeléses", a betűrend megfelelő helyére való besorolást alkalmazták. Mindenütt, ahol a müncheni rendszert következetesen keresztülvitték, így a Széchényi Könyvtárban is, ez lett a müncheni szakrendszer legsebezhetőbb pontja, a későbbi bírálatok jogosan elsőrendű célpontja. A negyedives lapokra készült címleírásokból állt össze a betűrendes katalógus és készült egy kötetalakú heyrajzi katalógus is, rövidített címleírásokkal. A nagy munka 1814-18 között folyt és Schrettinger 1819-ben már hozzáfoghatott a szakrendi katalógus (Schlagwortkatalog) készítéséhez. 1851-ben bekövetkezett haláláig nem jutott el a munka befejezéséig, amit 1856-ban le is állítottak. A müncheni szakrendszer csakhamar közismertté vált az egész német nyelvterületen, követői is szép számmal akadtak. Nagyjából a század első felére, az 50-es, 60-as évek végéig tehető az az időszak, amikor az európai könyvtárak nagytömegű és kellően nem rendezett állományukban igyekeznek rendet teremteni s a rendszerező-feltáró munka mindenütt a középpontba kerül. A tudományos élet fellendülése a könyvtárak írott és nyomtatott forrásainak hozzáférhetőségét egyre sürgetőbben igényli: ekkor válnak a tudományos munka szervezetében nélkülözhetetlen 231