AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

gyűjtemény, tehát a hungarika-anyag katalogizálására került volna sor, végül a segédkönyvtárra, azaz a nem-hungarika könyvekre, és a többi, különálló nagyobb fondra. A duplumok kiszűrése és elkülönítése után lehetett volna megnyitni az olvasótermet. Mindehhez megfelelő személyzetet (két adjunktust, két írnokot és két szolgát) kért, s ebben az esetben két és fél év alatt vállalta volna a könyvtár teljes anyagának felállítását és katalogizálását. (Ez leltározást és egy betűrendes cédulakatalógus létrehozását jelentette volna, a szakkatalógus készítését e munkálatok befejezése utánra halasztva.) Ennek az ésszerű munkamenetnek azonban ellentmondott az a felsőbb utasítás, hogy a feldolgozást azonnal meg kellett kezdeni, a kéziratokat és a könyveket párhuzamosan kellett feldolgozni. A munkához szükséges feltételek biztosítása viszont elmaradt: nem volt létszámfejlesztés és nem történt meg az üres raktártermek bebútorozása sem. A feldolgozó munka 1855. május elsején meg is indult. (Barna Ferdinánd később tévesen írta, hogy az csak 1859-ben kezdődött.) Először a Széchényi-féle törzsgyűjteménnyel foglalkoztak, amely már ekkor nagyjából szakcsoportosítva volt. A könyveket ugrószámos, négy méret szerinti folyószámmal láttak el, ez egyszerre volt helyrajzi és leltári szám. Sajnálatos módon Mátray ezenkívül római számmal jelölte a szekrényt is, nem tudva elszakadni a régi típusú, helyhez kötött raktári rendtől. Ezzel lemondott a szakrendi felállítás azon előnyéről, amely a könyv raktári helyét csak relative, a többi könyvhöz való viszonyában rögzítette, nem abszolút módon, egy bizonyos helyhez kötve. A címleírások cédulaformában készültek, raktári jelzetül a folyószám, a formátum (2°, 4°, 8°, 16°), a szekrény száma és a fond megjelölése (pl. Széchényi) szolgált. Jelölték a címleíráson a szakjelzetet is, a müncheni szakrendszer szerint, a majdani szakkatalógus céljára. (Ez is bécsi mintára történt.) A valamennyi gyűjteményen következetesen végigvitt folyószámos rendszer végső soron azt eredményezte volna, hogy a sorrendben egymás után következő állományrészek együtt maradnak. Ez szerencsés lett volna a sokféle magángyűjteményből összetevődő Széchényi könyvtárban - a későbbi rendezési munkálatoknál azonban ez a szempont, a proveniencia elve, már fel sem merült. A betűrendes katalóguson kívül Mátrayék készítettek kötetes inventariumot, azaz a felállításnak megfelelő leltárt, amely egyben helyrajzi katalógus is volt. Bár ezt Birk nem írta elő, Mátray Gábor mégis szükségesnek ítélte, mivel szerinte csak ennek segítségével ellenőrizhető megbízhatóan az állomány, állapítható meg egyszerűen a kötetszám, valamint a következő leltári (helyrajzi) szám. Barna Ferdinánd erről később lekicsinylőleg nyüatkozott, feleslegesnek ítélte, holott ebben a rendszerű feldolgozásban megvolt az értelme és a maga szerepe is. A bevezetőben már láttuk, meddig jutott el ez a rendszerű feldolgozás: a munkálatok megkezdése után 12 évvel még mindig feldolgozatlan volt mintegy 70 000 kötet. 230