AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése

hozatták a bécsi és a bajor (müncheni) udvari könyvtárak, valamint a prágai egyetemi könyvtár felállítási, katalogizálási és használati szabályzatát. Közülük az egységes szakrend szerint rendezett müncheni könyvtár volt egyértelműen az akkori tudományos igényeknek megfelelően alakított gyűjtemény. A prágai rendszer már kevésbé részletező volt, inkább csak a fő szakcsoportok szerint differenciált; míg a bécsi, elvetve a szaktudományi felállítást, a könyvek elhelyezésénél egyszerű folyószámos rendszert alkalmazott. A patriotica irodalmat értelemszerűen csak az első kettő különítette el: a Bavaria, ill. a Bohemia szakot, sőt Prágában elkülönítetten kezeltek egy nagyobb könyvtár-alapítványt is. (A Kinsky grófok híres magánkönyvtárát.) Nem véletlen tehát, hogy Mátray Gábor a müncheni szakrendszert fordította le magyarra. De az a tény, hogy a Múzeumban felhalmozott könyvtömeget Mátray végülis az összetartozó gyűjtemények (fondok) szerint válogatta szét és rendezte, bizonyos értelemben meghatározó volt a későbbi feldolgozásra. Mátray a müncheni szakcsoportok szerinti szétválogatást csak a Széchényi-gyűjteményen belül alkalmazta másodlagos rendezési elvként, míg a többi gyűjtemény elrendezésénél nem törekedett szakszerinti csoportosításra: megelégedett egyelőre egy nagyjából méret szerinti elrendezéssel. E rendezési szisztémára Mátray Gábort nem csak hagyománytisztelete, hanem bizonyos jogi megkötöttségek is késztették. Fennállt ugyanis a Széchényi-féle nemzeti gyűjtemény és a soproni gyűjteményből szervezendő segédkönyvtár különtartásának kötelezettsége, nemkülönben a Jankovichgyűjtemény előírt megkülönböztetett kezelése. Berlász Jenő véleménye szerint is "Mátray számára tehát tulajdonképpen nem is volt adva egy egységes nagy könyvtár kialakításának lehetősége." A bécsi folyószámos rendszerrel viszont lehetséges volt az egyes különálló gyűjtemények egymás után történő feldolgozása, egy megszakítatlan számsorba való rendezése. A kérdést végülis a felsőbbség döntötte el: 1854/55-ben egy helytartósági vizsgálóbizottság foglalkozott a Nemzeti Múzeum ügyeivel. A felkért könyvtári szakértő Ernst Birk, a bécsi udvari könyvtár munkatársa volt. aki - miután megállapította, hogy a könyvtárnak "sem megbízható öszszesített leltára, sem hasznavehető szerzői és tárgyi katalógusa nincsen" - előírta az állomány, a kéziratok és a könyvek feldolgozásának azonnali megkezdését. Az előbbire egy, az utóbbira három évet irányzott elő, a bécsi folyószámos rendszert alapul véve. Ez a határidő még akkor is abszurd, ha Birk viszonylag egyszerű feldolgozási módra tett javaslatot, lemondva egyelőre az anyag szaktudományos igényű feltárásáról. A munkához szükséges létszám biztosítása elmaradt: Mátraynak mindössze másodnaponként volt egy segítője és egy előkészítő munkát végző segédereje. Gyakorlatüag tehát csaknem egyedül birkózott a feladattal, végezte a kurrens munkákat és nagy önfegyelemmel viselte el az ujabb és újabb jelentéstételre való felszólításokat a Helytartósági osztály részéről. A munkamenetet illetőleg sem egyezett meg Mátray elgondolása a bizottság által előírtakkal. Ő előbb be akarta volna fejezni az egyes könyvgyűjtemények felállítását és rendezését, részben szakcsoportosítását, (ennek előfeltétele természetesen a raktártermek bebútorozása volt), ezután előbb a kéziratok és ritkaságok feldolgozását végezte volna el, majd - a kötetlen könyvanyag beköttetésével párhuzamosan - a nemzeti könyv229