AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)
I. Az OSZK 1986-1990-ben - Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1986-1990-ben
tumok feltárására. Minden módot és alkalmat megragadott a nemzeti könyvtári funkciók kiszélesítésére. Nem csupán a Hungarika dokumentációs osztályt alapította meg, hanem programját a könyvtár egészére kiterjesztette. Fontos volt számára a beszerzett anyag minél teljesebb és sokrétűbb feltárása, legyen az régi dokumentum, vagy a legújabb. Tisztában lévén azzal, hogy a nemzeti könyvtár egyben tudományos műhely is, támogatta a közösségi, de az egyéni kutatásokat is, a fiatalok törekvéseit elismeréssel honorálta, a könyvtár megbecsültségét nem saját elismertségére, hanem az általa vezetett intézmény tevékenységére kívánta alapozni. Ezért is fektetett nagy súlyt a könyvtár bel- és külföldi kapcsolatainak továbbépítésére, az európai vérkeringésbe való bekapcsolására; kiállítások, konferenciák rendezése, utóbbiakon való részvétel biztosítása, kiadványaink magas szintre emelése, és még számtalan lehetőség igénybevétele révén. Ahhoz, hogy terveit megvalósítsa, a legkorszerűbb technikai megoldások bevezetését, a gépesítés széles körű alkalmazását szorgalmazta belépésének első pillanatától kezdve. Minden követ megmozgatott ennek elősegítése érdekében, és ezzel igazgatásának első öt évében - teljesen átformálta a könyvtár munkáját. Egy olyan folyamatot indított meg, amely biztosítja, hogy az OSZK lépést fog tartani a mindenkori technikai fejlődéssel. Harmonikusan sikerült a hagyományt a modern technikával ötvöznie a hazai és nemzetközi követelményeknek megfelelően, a szolgáltatási és tudományos szint emelésével. Azt, hogy egyaránt megbecsülte a könyvtárosi, valamint a kutatási területeken elért eredményeket, 1989-től egy nagyon szép gesztussal, a "Széchényi nap" évenkénti megtartásával fejezte ki. Könyvtárunk alapítójának április végi születésnapján tartott ünnepi ülésen az újonnan létrehozott Széchényi-emlékéremmel tüntette ki az intézményi tevékenységben kimagasló eredményt elért munkatársak egyikét, ugyanakkor került sor a tudományos fokozatot elért kutatóink és a Keresztury-pályázatokon díjat nyert munkák szerzőinek jutalmazására, valamint a könyvtári törzsgárdatagságot annak egyik fokozatát - elért kollégák megajándékozására. Egy éves beszámoló alapján nem lehetne a saját programját hangosan sosem hirdető személyiség irányvonalát a maga eleve elhatározottságában megítélni, de vezetésének első öt évét áttekintve már világos, hogy egy céltudatos elképzelést következetesen valósított meg működésének ebben a korszakában. Szervezeti átalakulás, személyi változások Főigazgatónknak ahhoz, hogy mindezt elérje, segítőtársakra és a szervezet átformálására volt szüksége. Helyettese ezen időszak egésze alatt Szenté Ferenc főigazgató-helyettes volt, majd 1989 elején Hegedűs Péter főosztályvezetőt is maga mellé emelte, aki 1990 őszétől két évre a Világbank washingtoni könyvtár igazgatói tisztét vállalta. Ekkor helyére - megbízottként - Poprády Géza, az Állományvédelmi főosztály vezetője került. 22