AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

Amit a genealógiáról elmondtunk, sajátos módon nemcsak a sokszor szegény, vagy szegényedő köznemességre állt, d.e meglepő módon a főnemességre is. Tény, de több egészen prominens szerepet játszó, nemegyszer ma is élő főnemesi családnak sincsen életrajzi adatokat tartalmazó monográfiája. Sokszor beérték - többé-kevésbé "reprezantatív" leszármazási táblával, amit az idegeneknek mutogatni lehetett; de a pénzt és az energiát (amit egyébként vadászatokra szívesen és könnyedén fordítottak) sajnálták családjuk történetének módszeres adatgyűjtésétől. Néhány - főként az ország nyugati szélén élt főnemesi család ez alól kivétel, mert, ha maguk a családtagok nem is, de hivatásos történészek megbízása révén, finanszírozással megíratták családjuk - és családjuk tagjainak a történettudomány számára használható monográfiáját. így az Esterházyakról, Pálffyakról, Festetichekről vannak használható feldolgozások, azonban, mint a pozsonyi anyakönyvi kutatások során kiderült, ezekhez még mindig lehetett az anyakönyvek alapján új adatokat sorakoztatni. Szinte azt lehetne mondani, hogy igazi, az ősök vagyon- és pozíciószerző tevékenysége iránt hálát mutató, belső genealógiai kultúrát csak nagyon kevés főnemes család mutathatott fel. Egyik ilyen - korai - dokumentum a Patachich, horvát főnemesi család XVIII. századi, saját kezű illusztrációkkal díszített története, melyet a család egyik tagja készített a század közepe táján. Ezt a hiányt igyekeznek pótolni - bár inkább a közelmúlt vonatkozásában - Gudenus János publikációi. A tanácsosok életrajzi rekonstrukciója tehát nem tekinthető végérvényesen lezártnak, bár az anyakönyvileg elérhető adatok bedolgozást nyertek. A források: a pozsonyi és a budai anyakönyvek, a családtörténeti monográfiák, különösen Nagy Iván és Kempelen Béla gyűjteményes lexikonai, de az egyes családtörténeti feldolgozások, mint pl. Jedlicska Pálnak a Pálffyakról, Esterházy Jánosnak az Esterházyakról, Szabó Dezsőnek a Festetiohekről készített művei sok adatot szolgáltattak ugyan, de teljes rekonstrukció így sem volt lehetséges. Különösen nehéz az életrajzi adatok felkutatása azokban az esetekben, ahol a tanácsosságot viselt nemesember állandó lakóhelye bizonytalan. A tanácsosok egy része ugyanis nem állandóan élt Bécsben, vagy Pozsonyban: félig birtokaikon tartózkodtak, családjuk gyakran nem is lakott a hivatal székhelyén, így pl. gyermekeik nem ott születtek, s gyakran ők maguk sem ott haltak meg. Azonkívül az adatok utáni kutatás eléggé hosszadalmas, a mai viszonyok közt nemzetközi együttműködést is kívánó munka, nemegyszer költséges, sőt, Ausztriában éppenséggel devizaigényes is a legújabb időben. Mindez a teljes felkutatás munkáját nem könnyíti meg. Mindez úgy hat a rekonstrukcióra, hogy az életkor sok esetben nem pontosítható, a gyermekek száma, vagy a házastársak neve bizonytalan. Csak a szolgálati idő meghatározása lehet többé-kevésbé egzakt, mert ehhez a levéltári források segítséget nyújtanak. De itt is meg kell jegyezni, hogy a tanácsosok alább közlendő névsora és a tiszti címtárak névjegyzékei nem teljesen fedik egymást. A Benignae Rts&luiiones másolati könyveiből ugyanis kiderül, hogy több címzetes tanácsos nem kerülfb^'le a kalendárium titulatúrájába, főként az olyanok, akik szubaltern jellegű tisztségüket a címzetes tanácsossággal együtt is megtartották (pl. titkárok, vagy iktatók voltak), és nem szerepelnek ebben a forrásban a (csaknem mindig főrangú) tanácsos-gyakornokok sem, akik kinevezés és szavazati jog nélkül ugyan, de résjzt vettek a tanácsüléseken uralkodói engedély alapján, abból a célból, hogy belőlük utftbb tényleges konziliárius legyen, ami sok esetben nem következett be. A közölt névsorban ezek is szerepelnek, de a statisztikába csak akkor kerültek bele, ha szolgálatuk utóbb rendszeresítetté vált (pl. Schilson Jánosé, ki a Helytartótanácsnál volt gyakornok, de a Kamaránál lett rendes tanácsos). 298