AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

Haraszthy Gyula: Gombocz István pályaképe

nest, a kesobbi hegedűművészt, Fonó Albert akadémikus fiát, Fonó Andrást — aki ma az Egyesült Államokban orvosprofesszor — és Nagymegyeri-Nagy Károlyt, az Afrikában gyógyító Albert Schweitzer későbbi munkatársát. Hogy az idő szálljon felettünk: utaljunk arra is, hogy évek múltán legjobb barátjaként Borsa Gedeont tartottuk számon. Tudnunk kell, hogy a diplomáciai pálya már diákkorában vonzotta. Ezért iratkozott be a budapesti tudományegyetem jogi karára, és egyetemi évei során határozta el, hogy diplomata lesz. 1944-ben államtudományi doktorátust szerzett, majd 1947-ben Sub auspiciis Bei Publicae kitüntető aranygyűrűvel avatták a jogtudományok doktorává. E korszak értékes tudományos dokumentuma „A Briand-Kellog Paktum, mint az úgynevezett »rá;« nemzetközi jognak elhibázott kísérlete a háború kiküszöbölésére" című doktori értekezése. Nyelvtudását állandóan fejlesztette, ha tehette külföldre utazott, Svájcban pedig nyári-egyetemet végzett. 1947-ben a Külügyminisztérium munkatársa lett, majd féléves hollandiai ösztöndíjat kapott. 1949-ben a bukaresti magyar követség attaséjaként dolgozott, 1950—51-ben pedig a Külügyminisztérium jogi és konzuli, illetve nemzetközi jogi osztályára helyezték. Diplomata tevékenységének egyik eredményeként született 1950-ben „A Hágai Nemzetközi Bíróság megalakulása, jogi alapjai és eddigi működése" című tanulmánya. A személyi kultusznak nevezett évek ezt a kitűnő fiatal diplomatát sem kímélték meg: „eltanácsolták" a Külügyminisztériumból, s 1951 végén az Országos Levéltárba helyezték, ahonnan 1952 elején került az Országos Széchényi Könyvtárba; a Gyarapítási osztályon kapott munkát, majd fél év múlva az Igazgatási osztály beosztottja lett. Itt főként könyvtárszervezési ügyekkel foglalkozott, mint kiváló stiliszta az intézeti terveket és jelentéseket szerkesztette, ellenőrizte az osztályok tervmunkáját, általában az Igazgatóság szervezési tanácsadójaként működött, fiatal könyvtárosként bekapcsolódott az Országos Könyvtárügyi Tanács bizottságainak munkájába is. 1954 fordulatot hozott nemzeti könyvtári tevékenységében: az Intézet egyik „diplomatája" lett, nyelvtudása és széles körű műveltsége eredményeképpen az Országos Széchényi Könyvtár nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályára kapott beosztást. Dr. Maller Sándor mellett a kiadványcsere egyik kiváló munkatársaként dolgozott, majd osztályvezetőjének párizsi UNESCO beosztása után átvette az osztály irányítását. E részleget nagyrészt az ő eredményei nyomán nyilvánították nemzetközi csere-szolgálattá, illetve országos csereközponttá. így vált e kitűnő nemzetközi jogász vérbeli könyvtárossá, a magyar művelődésügy, a hazai és a nemzetközi könyvtári élet egyik vezető egyéniségévé. Az úgynevezett „nagy diplomáciából" való kényszerű távozása természetesen lényegében pályatörést jelentett, de a nehéz éveket — a magyar és a nemzetközi könyvtárügy nagy nyereségére — akaraterejével nemcsak átvészelte, de pozitív irányba fordította. Magáévá tette egy kitűnő írónak, Szabó Pálnak ezt az igaz és szép tézisét: „A könyvtárosok hordozzák szíveikben azokat a láthatatlan ereket, csatornákat, amelyeken keresztül belefolyik az író [és a tudós] élete az olvasók millióinak vérkeringésébe."