AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

akik a harci zaj elültével a köztársaság védelmére szervezett nemzetőrségbe is beíratták magukat.

41 Az egyletben érthető felbuzdulást okozott a forradalom győzelme, annál is inkább, mivel immár nem kellett tartaniok a lépten-nyomon összeesküvést szimatoló rendőrség zaklatásaitól. Remélték, hogy a győzelem és az abban vállalt részességük még több magyart vonz körükbe, s ezzel lehetővé válik, hogy kötelezettségeiknek — mind szellemi, mind anyagi tekintetben — jobban megfeleljenek. A bizakodással teli hangulatot A Tárogató március 5-i vezércikke így fogalmazta meg: „Dicsőség ily néppel kezet fogni, dicsőség véle harczolni és véle meg is halni a szabadságért! Éljen a nemzet! Éljen a szabadság! Éljen a vérrel szerzett Republica! Hisszük, hogy ezen néplázadás nagy változást fog szülni egész Európában, hisszük, hogy a magyar aristokratia is fog rajta bókolni, a nép pedig meg fogja érteni, hogy az ő kezében van a hatalom. Akarni kell csak, s meg lesz a boldogság!" A párizsi forradalom szikrájától lángralobbant Európa — mint a történelem során annyiszor — 1848 tavaszán ismét Franciaországra vetette „vigyázó szemét". Az évszázados bilincsektől szabadulni vágyó népek azt remélték, hogy a fiatal köztársaság egész diplomáciai súlyát latba veti majd érdekükben, s ha kell, fegyverrel és pénzzel is támogatja függetlenségi harcukat. Kezdetben úgy tűnt, hogy az Ideiglenes Kormány megfelel annak a nimbusznak, amelyet Franciaország mindig is jelentett a szabadságukért küzdők szemében. A költő-miniszter, Lamartine első intézkedései s főleg kijelentései bizakodással töltötték el a kormány előtt tisztelgő küldöttségeket. Szinte valamennyi kis nép képviselője megjelent a Városházán, hogy rokonszenvéről biztosítsa a köztársaságot. A lengyel és a román delegációk demonstrációit látván, a magyarok is összeállították küldöttségüket. Az egylet rendkívüli gyűlést hívott egybe a Danemark kávéházba, ahol elhatározták, hogy üdvözlő iratukat március 15-én nyújtják át a kormánynak. Az okmány megszövegezésével az éppen Párizsban tartózkodó Dobsa Lajos színműírót bízták meg, szónokul pedig írótársát, Hugó Károlyt kérték fel.

42 A népes küldöttség (létszámát a különböző leírások 2—300 főre becsülik), mitsem sejtve a pesti eseményekről, március 15-én délután 2 órakor elindult a Városháza felé. A felvonulók mindegyikének mellét nemzeti színű kokárda díszítette, kezükben magyar és francia zászlókat vittek, melyeken a „Fraternité", „Les Hongrois" és a „Vive la République" feliratok voltak olvashatók. A menet élén Dobsa, Hugó és Weisz Ferdinánd írók haladtak Veszter Sándor és Tóth Soma tánckarának, valamint Havi Mihály és Szabó dalárdájának díszes attilába öltözött tagjai karéjában. Nyomukban a Bucsánszky Bertalan vezette PMJE tagsága. A menetben ott volt Reményi Ede zeneszerző is. A Városházához érve a küldöttség vezetői átadták Lamartine-nak a magyarok üdvözletét, s „miután késő megjelenésökért bocsánatot kérnek, szerencse kívánással élénk ragaszkodásukat nyilvánítják az ideiglenes kormány és a francia szabadköztársaság iránt, — s 41. Nagy Csaba: A Párisi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852. Honismeret 1982. 4. sz. 57-59. o. 42. Hugó Károly: Magyar küldöttség az Ideiglenes Kormány előtt. Pesti Divatlap 1848. ápr. 1. 510