AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

A szervezkedés kezdetei Hogy a szakmai fortélyokat ellesni Párizsba sereglő iparos ifjakban mikor merült fel először a szövetkezés gondolata — pontosan nem tudjuk. A hivatalos egyeleti okmányok 1846. szeptember 13-ban jelölik meg a Párisi Magyar Jótékony Egylet (továbbiakban PMJE) alapítási dátumát, mivel a tagság ezen a napon fogadta el az alapszabályokat, és kapta meg díszes tagkönyvét.

9 Ez az ünnepélyes aktus azonban nemcsak egy dolgos korszak kezdetét jelentette, hanem egyben záró akkordja volt azoknak az éveknek, amelyekben iparosaink — szabályok és tagkönyvek nélkül, pusztán az egymás iránt érzett felelősségtől vezérelve — a majdani egylet szinte valamennyi funkcióját gyakorolták. Indokolt tehát a visszatekintés, annál is inkább, mivel az egylet — egészen 1852-es feloszlásáig — mind felépítésében mind pedig céljaiban és szellemében folytonosan változó szervezet volt, s e változások jelentőségét csak a kezdetek ismeretében tudjuk kellően értékelni. A Párizsban megtelepedő kézműveseknek céhes legényegyleti múltjuk ugyan megfelelő mintával szolgálhatott egy kölcsönösen segélyző egyesület létrehozására, és az idegenség közös érzése is egyesülésre sarkallhatta őket, csakhogy az 1830-as évek elején még kevesen, egymásról alig tudva éltek a Szajna-parti metropolisban. Az évről-évre változó létszámú magyar kolónia létezéséről, életmódjáról és összetételéről utazóink hozták a híreket. Elsőként az Amerikába tartó Bölöni Farkas Sándor, aki 1830. december 3-án érkezett a francia fővárosba, és közel négy hónapot töltött a „minden politikai princípiumok s a Szabadság és az elnyomattatás minden princípiumának próbamezején."

10 Becses útinaplójában beszámol arról, hogy egy kávézóban, valahol a Pont Neuf végén, kicsiny magyar körre bukkant, amelynek tagjai már jó évtizede gyökeret vertek a Szajna partján. A kávéház tulajdonosa és egyben a csoport mentora a Vácról elszármazott egykori huszár, Puskás Pál volt, aki a napóleoni háborúk idején pártolt át a franciákhoz. A harci zaj elültével Párizsban telepedett meg: kávéházat nyitott, amelyet rendszeresen felkerestek Európa e szegletébe vetődött minden rendű s rangú magyarok. „Hazánkban nem kapott nevelést, mégis a világban forgása s párizsi lakása által oly taesist (tudást) kapott, hogy politikai dolgokról nyomósabban reflectál, mint nálunk sok hivatalbeli" — írja róla a székely vándor. A magyarul még jól beszélő és a Nemzeti Gárdában vitézkedő Puskáson kívül Bölöni iparosokkal is találkozott: például Fejér József szabóval, aki 1812-ben kerekedett fel Kolozsvárról, s bár már elfranciásodott, nevét is Leblanc-nak írja, még beszéli anyanyelvét és mindig készséggel segít honfitársain. A kunsági csizmadia, Fomarius is huszárként szökött Párizsba 1794-ben. Családot alapított és virágzó műhelyt nyitott csakúgy, mint földije, a nyeregkészítő Binecz és a tokaji illetőségű Herczeg, aki 20 éve gépészként keresi kenyerét. Puskás kávézójának törzsvendégei közé tarto9. A Tárogató 1847. november 7. 10. Bölöni Farkas Sándor: Nyugateurópai utazás. Kolozsvár 1943. 95—97., 142., 146. o. 493