AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Berlász Piroska: Kísérlet egy tudományos évkönyv megindítására a XIX. század elején. Az Acta Musei Nationalis Hungarici sorsa

sem helyeselhető [...] hogy a tervbe vett kötetet egyedül az ő dolgozatai töltsék meg."

32 Mert csakugyan ez volt a helyzet: az Acta II. kötetének minden cikkét Miller írta. A nádor ezért felszólította: utasítsa a Múzeum őreit, hogy „mindegyik dolgozzon ki legalább egy-egy kérdést a maga tudományágából".

33 Másfelől arra is utasítást adott, kérjen Miller próbanyomást és költségelőirányzatot a rangosabb pesti és bécsi nyomdáktól. Hogy az Acta II. kötetének kézirata egyedül Miller cikkeit tartalmazta, azt a következőkkel magyarázhatjuk. Az évek múlásával az igazgató karakterében egyre nagyobb tért foglalt el a hiúság, s ennek megfelelően egyre kevesebb volt az őszinte megnyilatkozás. Aktív, fáradhatatlan munkáját, szorgalmát, ügyszeretetét egyre jobban beárnyékolták jellemének negatív vonásai. Az ún. soproni könyvtár ügyében 1819-ben tanúsított magatartása, majd korábbi keletű, de csak 1820-ban felszínre került súlyos hivatali vétségei érthető módon megingatták a nádor bizalmát, úgyannyira, hogy szigorú ellenőrző vizsgálati intézkedéseket rendelt el ellene. Ezeket a tényeket ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy az Acta ügye ekkor már Millernél teljesen háttérbe szorult. A felterjesztett kézirat visszautasításával zavarba hozva — úgy látszik — nem tudott új megoldást találni. 1823. január 13-án az Évkönyv ügyében még feltűnő képmutatással írt a nádornak. Kollányi erről a következőképp szól: „ő fensége tilalmánál nem érhette volna örvendetesebb dolog, mert mindenben megfelel az ő óhajának is. [...] Reméli, hogy a nádor nem ítélte meg úgy a dolgot, mintha ő abban akart volna hivalkodni, hogy az egész köteten át egyedül az ő neve szerepeljen. [...] Ha az őr uraktól gyakori sürgetés után bármily kéziratot kapott volna, nem lett volna soha bátorsága saját munkálatait felterjeszteni. [...] Most, hogy visszakapta a kéziratot, nem mulaszthatta el közölni az őrökkel ő fensége akaratát; ígérte is mindegyik, hogy megírja a maga értekezését. Majd kitűnik be váltják e ígéretüket." Miller a továbbiakban megkérte a nádort, hogy a maga részéről is szorgalmazza a múzeumőröknél a cikkek írását, majd öntudatosan megjegyezte, hogy a kiadvány tulajdonképpen az ő agyában született meg, annak céljával tehát tökéletesen tisztában van. Amikor azonban a Tudományos Gyűjtemény megjelent, azonnal látta a bekövetkezhető nehézségeket. Megjegyezte még: „Saját dolgozatait örömmel visszateszi a fiókjába, annál is inkább, mert már fel is hagyott a munkával s életében nem szándékozik többet írni. [...] Arra kéri tehát ő fenségét, mentse fel őt teljesen a szerkesztés gondjaitól."

34 Mivel a nádor már tudta, hogy Miller nyilatkozatai nemegyszer ellentmondanak valódi szándékának, csak annyit felelt neki: tiszténél fogva legyen gondja rá, hogy a múzeum őrei dolgozataikkal elkészüljenek, majd a kész kötetet mihamarabb terjessze fel hozzá.

35 Miller azonban utolsó napjait élte. Ugyanezen évben, Szent András havának 26-ik napján a Hazai és Külföldi Tudósításokban a következő hír 32. Kollányi Fol. Hung. 1867. 29. f. 33. Uo. 34. Uo. 30. f. 35. Uo. 479