AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Zsigmondy Árpádné: Johannes Manlius és nyomdakészlete (1575—1605)

ügyet tovább szolgálni annak a kornak kezdetén, mikor még él a reneszánsz mentalitás és erkölcs, de már érvényesül az ellenreformáció gazdasági-társadalmi nyomása. Aligha lett volna neki — az ekkor már családos embernek — nehéz megalkuvások árán közelebbi vagy biztonságosabb szakmájabeli munkalehetőséget találnia. Hiszen, ha kedvezőbb is volt a reformáció helyzete Magyarországon, mint Krajnában, az ellenreformáció erősödésével itt is számolni lehetett. — Ha első németújvári tartózkodása idején meg is jelentette Beythe István összes kinyomtatható kéziratát, Varasdra nem mint munka nélkül maradt ember ajánlkozik, hanem a ljubljanai Vramec-krónika révén már ismert színvonalú nyomdász újrafoglalkoztatásáról van szó. Ha Németújvárott egyszerűen kitelt volna a becsülete, akkor aligha láthatnók viszont a németújvári úrnő testvérének szolgálatában, nem szólva arról, hogy Németújvárról való távozása után is dolgozik Batthyány Boldizsárnak, ha nem is mint nyomdász, de mint könyvkötő. Sőt utóbb nyomtatni is visszakerül Németújvárra. — Utolsó patrónusa, Nádasdy Tamás ugyancsak rokoni kapcsolatban állt addigi pártfogóival, a Batthyányakkal és Zrínyiekkel, tehát az ő birtokára költözését is inkább az előző pártfogók elégedettsége jelének értelmezhetjük, még ha nem is tévesztjük szem elől a lutheránus és kálvinista teológiai irányzat ekkor élesedő elkülönülését. Nem megfelelő szakembernek híre ment volna. — Manlius ismételt helyváltoztatásaira Magyari István már említett sajtóhiba-felpanaszolásával kapcsolatos megjegyzései további fényt vetnek. Arról ír ugyanis, hogy maga mint szerző nem tudott otthon lenni műve nyomtatása idején és így a korrektúrában sem vehetett részt. Általános törekvés volt abban az időben, hogy szerző ós nyomda egymás közelében igyekezett lenni. Elég itt utalni a vizsolyi bibliakiadás körülményeire, vagy a Dalmatin-féle bibliafordítás vittenbergai kinyomtatására. Természetesen az utóbbinál az idegen nyelvterület külön is indokolta a szlovén teológus-irodalmár szakemberek közreműködését. — Manlius dunántúli „ingázásában" természetesen a mindenkori patrónushoz való igazodás is erősen belejátszhatott, ha erről nem is tartunk számon egyelőre adatokat. A reformáció ügyéhez való ragaszkodását láthatjuk a kényszerű kenyérkereső ponyvakiadási korszaka közben jelentkező és annak véget is vető igyekezet jeleit, Pozsonyba ajánlkozását, majd egyházi művek újranyomását. — Tudományos és oktatási, ismeretterjesztő kiadványai a reformáció és a humanizmus összefonódottságát tükrözik. — Természetes, hogy a működése körzetében élő előkelő családok lakodalmaik és gyászeseteik ünneplésére igénybevették szolgálatait. — Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a naptárak ekkor minden időjós és ismeretterjesztő törekvés mellett is erősen egyházi vonatkozású mindennapi igényt elégítenek ki. A török harcokról tudósító korabeli röplapok pedig, bármennyire is a mai újságok előfutárainak tekinthetők, ahol az életformát, sőt a puszta életet fenyegette az oszmán hódítás, ott nem foghatók fel merő üzleti vállalkozásnak. Nem véletlen, hogy a délszláv reformátorok közt ismételten előkerül a törökök közti misszió gondolata. Manlius technikai tudásának és készségének nemcsak Hornberger 1584es megjelenésű teológiai kompendiuma, a Flosculus Eden bonyolult táblázata, továbbá az 1592-ben nyomtatott Pathai műé is bizonyítja. Utalnunk 324