AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

és nagy számban összejöttek oda, ahová őket parancsolták. Ezeket Bocskai Istvánnal és Kornis Gáspárral a nyílt mezőn megszemlélte.. ."

192 Pellérdi szerint a mustra szept. 4-én volt,

193 majd pedig a fejedelem kiosztatott közöttük nyolcezerkétszáz puskát: „A székelyeknek Báthori a császár puskáit — kit akkor fekete puskáknak hívnak vala — mind oda közikbe osztá, és igen szép hadat építte belőllek." — emlékezik vissza Nagy Szabó Ferenc.

194 A fejedelem tehát megnyerte az első lépést, a mozgósítás sikerült, s ezzel félig-meddig már meg is valósította tervét. A nemességnek mindez nyilván nem tetszett, s valószínűleg újból tiltakozott a fejedelemnél immár a közszékelység felfegyverzése miatt, ők viszont erejük biztos ttdatában, hiszen a szemle kézzelfoghatóan bizonyította fölényüket a nemesi haddal szemben „tanácsot tartanak, követeket küldenek az uralkodóhoz, jelentik, hogy készek a hazáért vérüket ontani, csak a fejedelem őméltósága állítsa vissza őket régi szabadságukba."

195 Az elégedetlenség mindkét fél részéről igen nagy lehetett, mire a fejedelem — feltehetően a nemesség kérésére — kiadta a táborfeloszlatási parancsot. Azt remélte, hogy a közszékelység feloszlik és hazaszéled? Nem, különben nem osztatta volna ki köztük előzőleg a fegyvereket. Veszélyes „játék", valójában zseniális politikai sakkhúzás, látszólag enged, valójában azonban a nemesség megtörésére számít a szorongató helyzetben. Színlel, igen, de a közszékelyek érdekében, ingadozik, de a nemességnek játsza el az aggódó, két tűz közt vergődő uralkodót. Megtéveszti a nemességet, mert szüksége van a közszékelyekre, de a nemesekre is az ország kormányzásában. Természetes, hogy nem óhajt nyíltan szembefordulni velük, ha el akarja kerülni az előző évi eset megismétlődését, Kővárba menekülését és időleges lemondását: „A fejedelem először tiltakozott, és követeket küldve hozzájuk [ti. a közszékelyekhez] hol fenyegetéssel, hol kéréssel próbálta eltéríteni őket szándékuktól. Szorult helyzetbe jutott, és aggályos töprengéssel rágódott azon, miképp tudna úrrá lenni a dolgon, melyből súlyos kavarodás származhat: mert egyfelől fenyegetett a nehéz háború Szinánnal és a császár egész haderejével, másfelől attól félt, hogy a nemesség meggyűlöli, és nem fogja jó néven venni, ha megfosztják a korábbi királyoktól ós fejedelmektől kapott számos privilégiumától."

196 Végül engedi, hogy az idő és a körülmények „legyőzzék": „A székelyek állhatatossága és a válságos helyzet végül is a fejedelem akarata fölé kerekedett, úgy határozott, hogy ez idő szerint lecsillapítja őket szabadságuk visszaadásával, az időtől várva tanácsot, miképp védelmezheti meg mind a nemesség, mind a székelyek érdekeit."

197 [kiem. tőlem — F. K.] Hansúlyozzukitt még egyszer: a közszékelyek érdekeiről is gondoskodni akart. Ellentétben tehát a szakirodalom eddigi véleményével megállapíthatjuk, hogy Báthory mindent megtett a közszékelység helyzetének könynyítésére a nemesség ellenállásával szemben. 192. Istvánffy, 1962. i. m. 406.1. 193. Vö. 106. jegyzet, 194. Vö. Erdélyi történelmi adatok, i. m. I. 44.1. 195. Baranyai, 1982. i. m. 256 — 7.1. 196. Baranyai, 1982. i. m. 257. 1. 197. I. m. 257. 1. 286