AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

közel egykorúnak tekinthető. Filigránjának rajza és mérete ugyanis azonos a Brassó közelében fekvő vidombáki papírmalom által kizárólag 1620-ig használt vízjeggyel, mely Brassó címerét ábrázolja.

54 Sajnálatos módon történészeink még ennek a magyar nyelvű oklevélnek sem ismerték az eredeti szövegét, legfeljebb a Jakab Elek által közölt tartalmi kivonatát használták.

55 Így, bár az oklevél létéről, kibocsátásának tényóről 16—17. századi forrásaink tudósítanak, a múlt századi történetírók véleménye már megoszlott: volt, aki elfogadta, volt, aki kétségbe vonta a kiadás megtörténtót. A humanista Szamosközy István, aki Kovacsóczy kancellár támogatásával Páduában folytatott tanulmányokat, mint a gyulafehérvári fejedelmi és káptalani levéltár őre hozzájuthatott számos fontos irathoz, történeti forráshoz, s ezeket fel is használta latin nyelven összeállított történeti munkájában. Az 1595-ös év eseményeire többször is utal, a székelyek szabadságáról pedig a Báthory András megölését leíró rész előtt szól, nem véletlenül, megemlítvén a közszékelyek elkeseredettségét a szabadság elvétele és a véres megtorlás miatt.

56 „Történeti maradványai" címen kiadott kötetében pedig a következőket írja: „Mikor Havasalföldiben Szénán passa az császár derék hadával volt, Báthori Zsigmond a székelyeknek megadta a szabadságot, de ők azt rósz magok viselések mijá és sok violentiájok mijá elveszték, és vissza térének az parasztságra ilyen formán, hogy kinek mi kárt töttek refundálják."

57 Borsos Tamás, a székely származású marosvásárhelyi főbíró, országgyűlési és portai követ, akinek apja, az ugyancsak történetíró Borsos Sebestyén, egy magyar nyelvű egyetemes történeti munka, a ,,Krónika a' világnak lett dolgairól" szerzője, igen szemléletesen írja le 1595 szeptemberének eseményeit, a székely szabadságról pedig így nyilatkozik: „nem lehetett egyéb abban, hanem meg kellett adni nékiek az szabadságot, de conditióval."

58 Hidvégi Mikó Ferenc históriája szerint „erre a hadra tekintve adták volt meg a szabadságot a székelységen levő jobbágyoknak.. ."

59 Bors János is megerősíti ezt krónikájában, s még a napot is közli „1595-ben szent kereszt napján [szept. 14.] adá meg a király Báthori Zsigmond a székely nemzetnek régi szabadságát ... Azon szabadságot pedig ada a Feketehalom mellett a táborban, a Barczaság mezejin."

60 A marosvásárhelyi tanító, Baranyai Decsi, vagy eredeti nevén Csimor [Czimor], családja a Tolna megyei Decsről származott át Erdélybe. Mivel 54. Vö. Varga Nándor Lajos i. m. I. köt. 62.1. 80-81. ábra és 70.1. 55. Vö. Jakab Elek—Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Bp. 1901. Athenaeum. 296 — 7. 1. 56. Szamosközy István: Erdély története. (1598 — 1599. 1603.) [2. kiad.] Magyar Helikon, 1977. 186., 264. 1. 57. Szamosközy István történeti maradványai, 1542—1608. Kiad. Szilágyi Sándor. 4. köt. Vegyes följegyzések. Bp. 1880. (MHH II. 30.) 51-52. 1. 58. Borsos Tamás: Vásárhelytől a Fényes Portáig. Emlékiratok, levelek. Bev. Kocziány László. Bukarest, 1972.Kriterion. 44. 1. 59. Hidvégi Mikó Ferenc históriája. 1594-1613. Pest, 1863. (MHH II. 7.) 141. 1. 60. Erdélyország történetei tára. Kiad. gr. Kemény József és Nagy Ajtai Kovács István. Kolozsvár, 1837—1845. 1. köt. Bors János krónikája 1595—1619. 179. 1. 255