AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő

éveiben is a helyén maradt. Anélkül, hogy pozíciójának megtartásáért lépéseket tett volna, az a tisztelet, mely mint elismert írót övezte, mindig megtartotta állásában. 1921 folyamán már gyakran támadták — és nemcsak jobbról, hanem balról is — főleg azért, mert objektivitását és a színvonalhoz való ragaszkodását nehezményezték. A gyenge darabok szerzői nem feledték el neki, hogy protezsált művük nem jutott át kritikai szűrőjén. Egykori író-barátja, Pékár Gyula, most nemzeti irányúnak minősített politikai karrierista, különösen sokat ártott terveinek. Rossz néven vette neki azt is, hogy a tanácskormány megszűnése után védelmébe vette s nem engedte elbocsátani azokat a színházi tagokat, akik a Tanácsköztársaság idején amellé állottak. A fő támadási ok azonban az volt, hogy ellene szegült a színház személyi és dologi állománya dilettáns célokra való felhasználásának. Nem jártak el vele szemben méltányosan nyugdíja ügyében sem. Mikor 1921-ben a Nemzeti Színház éléről távozott, huszonöt évi drámabírálói és öt évi igazgatói tevékenység után akkora nyugdíjat állapítottak meg a számára, amekkorát ebben az időben egy másodosztályú szakaltiszt kapott. Pedig a színigazgatás időszakára Ambrus nagyon ráfizetett, a szó szoros értelmében. Minden téren. Szinte teljesen megszűnt az irodalmi munkássága. írásra nem jutott ideje: adminisztrálnia, intézkednie, ellenőriznie, tárgyalnia kellett. Az írót elnémította az igazgató. Anyagilag is rosszul járt. A fixfizetés ebben az időben alig ért valamit, mert az árak folytonosan emelkedtek. Az inflációs idő alatt, hogy szükségleteit némileg fedezhesse, kénytelen volt szőnyegeiből, képeiből, sőt könyveiből is el-eladni egyet mást, mert az igazgatói fizetés sem volt elég a megélhetéshez. De a legrosszabb az, volt, hogy az egészségi állapota is megrendült. Színigazgatói működése alatt szinte semmilyen pihenése nem volt. Gödöllői házát a hadsereg tartotta elrekvirálva; üdülő katonák voltak oda beszállásolva, akik lakták a házat, de karban nem tartották. Azt csak a háború után kapta vissza Ambrus, teljesen tönkre menve, romos állapotban. A kert, melyet édesanyja annyi szeretettel és türelmes munkával gondozott, elvadult, néhol sívó homokká vált. Csak egyszer jutott el, igazgatósága idején, nagyon megrongált egészséggel Ambrus Balatonfüredre. Szerencsére, erős szervezete kibírta ezt az időszakot is. Pedig a Nemzeti Színháztól való megválásának időszakában még kettős gyászeset is sújtotta. Egy súlyos veseoperáció után meghalt második felesége, aki hosszú éveken át az Operaház tagja volt és számos dalmű címszerepét is énekelte — például a Pillangókisasszonyt és Carment — majd pedig ugyancsak nagyon szeretett húgát, Ambrus Vilmát veszítette el. Ambrus Vilma tanítónő volt, vidéken élt. Most, nyugdíjba menve, Pestre jön; már megvan a lakása is. Egy vidéki üdülésről azonban holtan hozzák vissza. Gödöllőn temetik el, a szülők mellett. A kettős haláleset nagyon megtörte Ambrust. Visszahúzódik a világtól. Keveset ír; inkább olvas. 1921 és 1924 közti években könyvtára is jelentős gyarapodásnak indul. Közben magánéletében örömök is érik. Leánya, Gizella, ki időközben elvégezte a polgári iskolai tanárképző főiskolát és állásba került Budapest 538