AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő

magyar. Az irodalmár ifjúság sokat beszél róla, irodalmi kávéházakban, szerkesztőségekben benne látják a nemzeti és az egyetemes emberi értékek szerencsés, polgári tónusú ötvözetét. Ambrus ismeri a nyugati, liberális társadalmat, és érti az irodalom, a sajtó és a színház szerepét az itt is áhított intézményrendszerben, melynek nálunk még csak a -váza van meg. Ismeri a francián kívül az angol, a német, olasz, spanyol és az orosz irodalmat is. Van összehasonlítási alapja. Űgy gondolják a fiatalok, hogy ő lesz az irodalom vezére. Ambrus csak vonakodva -vállalja ezt a szerepet, ő inkább maradna a bírálatnál; nem kíván szerepelni. Párizsban Renan szkepszise azzal a hatással volt rá, hogy ne kívánja a vezetést, mely úgyis mindig problematikus. A fiatalság viszi magával — nem ő keresi az irodalomszervező magatartást. De ha egyszer már kívánják tőle, hát ellátja. Első novellája, a Messziről jött levelek 1886-ban jelenik meg az OrszágVilág című lapban. Műfajilag itt dől el a későbbi novellista sorsa. A novella nagy feltűnést kelt. Szokatlan a téma is. Egy 1848-as osztrák tiszt Magyarországon élő özvegyéről szól, aki férje sírját ápolva egyre várja tőle távol élő katonatiszt fiának leveleit. Nem jön rá, hogy a leveleket nem a fia írja. Az már régen főbelőtte magát valamilyen ügyből kifolyólag; de egy barátja egyre küldözi az anyának szóló leveleket, hogy a szegény öregasszonyban tartsa a lelket.. . Ha valaki úgy gondolná, hogy ez irodalmi motívum: annak meg kell gondolnia, hogy nem: ez motívum az életből. 1849, 1856, 1859, 1866, 1871 után számos katonaözvegy élt Európában, akinek keserű sorsa volt, hogy férje emlékének és távoli gyermekeinek éljen. Ambrus édesanyja maga is szorgalmasan ápolta férje sírját Gödöllőn. .. A novella azért is figyelmet keltett, mert Arad, Újépület, Haynau után a magyarság zöme gyűlölettel gondolt az osztrákokra. A novella humanizmusa azonban sajnálatot tudott ébreszteni az 1849 sebeit még ki nem hevert, sokban osztrákfaló olvasóközönség előtt a volt ellenség hozzátartozója iránt. Ez az ambrusi magatartás egyik első irodalmi megnyilvánulása volt. Közben írja a lapoknak tárcacikkeit és végzi mindennapi hivatali teendőit. Főnöke, Arany László, az Arany János-hagyaték feldolgozásánál erősen igénybeveszi a segítségét, ő javítja ki barátja, Justh Gyula egyikmásik regénykéziratát is. A kávéházakban úgy hallgatják irodalmi ítéleteit, mint a megfellebbezhetetlen orákulumot. Ignotus, Krúdy még sokáig emlékeznek erre az időszakra. A kávéházakban folytatott irodalmi vitákat nem őrizte meg sem napilap, sem monográfia. Azonban Ambrus olyan tekintélyre tett szert e viták során, hogy morálról, társadalomról, irodalomról, művészetről, sőt még a politikáról vallott nagyon határozott nézeteit vagy teljesen el tudta fogadtatni társaival, vagy legalábbis tiszteletet tudott nekik szerezni. Sajátos ötvözet volt az övé: konzervatív és progresszivista, összeurópai és magyar, keresztényi és pozitivista egyszerre. Mindenről jól kialakult véleménye volt. Konzervativizmusa morális jellegű, a kétévezredes keresztény gondolkodáson alapuló, szociális programmja messzemenően kizsákmányolásellenes, a sokaság érdekeit védelmező, szinte osztályharcos. A kettő azonban nála egyesül, az emberiség erkölcsi haladásába, tökéletesedésébe vetett reménnyel. Bizonyos, hogy sokat és sokfélét olvasott. De 523