AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

súlyozott „couleur locale"-nál, majdnem egzotikumnál. Sem a „Kelet", sem a történelem nem átélt élménye Byronnak, alig több a költészet új területeinek meghódítási kísérleténél. Nyilvánvaló, hogy az élmény eredetisége és önállósága nem jelent értékítéletet, de minősítheti az írói magatartást. E magatartás felől tekintve lesz érthető, hogy a mű középpontjába nem a történelem, még csak nem is Kelet színes világa kerül, hanem a meghasonlottság. Ez igazolja a főszereplő, Alp renegáttá válását. S ennek a lelki (nem folyamatnak, hanem) állapotnak hátteréül szolgál a történelem és az orientalizmus. Vörösmarty a hazai történelemből veszi a történetet. A történelem számára elsősorban és mindenekfölött hazai történelem, amelynek értelmezése, irodalommá stilizálása egészen más költői magatartást követel, mint amelyet Byron alakított ki. A Vörösmarty reprezentálta magatartástól sem egészen idegen a meghasonlottság, ennek a fajta költőnek viszonya a világhoz sem felhőtlen. Csakhogy itt pl. a renegát (aki az Eger c. műnek csupán egyik, bár igen fontos szereplője) nem hordozza magán alkotója vonásait, nincsen meg benne az a spleen, az a fáradtság és az a víziókban jelentkező bizonytalanságérzés, amely a byroni hősök sajátossága. Mind a történelem, mind pedig az orientalizmus lényegesen több ürügynél, egy végletes helyzet és egy különleges egyéniség kétségeinek megszólaltatásánál. A szituáció Vörösmartynál történelmi: a törökök 1552-ben hasztalanul ostromolták Eger várát. A par excellence nemzeti költő gesztusai és nem a romantikus önportré hitelesítésének szándékai irányítják a cselekményt. Csupán kiindulópontul jelölhetjük meg a byronizmust. Mind ,,Kelet", mind pedig a renegátság következménye, a meghasonlottság egészen más jellegű jelenségekkel, helyzetekkel szembesítve méretnek meg, kerülnek be a magatartás-változatok hierarchikus rendjébe. S míg Vörösmarty e művében mindez epizód, addig a renegátság, az árulás Adam Mickiewicz Konrád Wallenrod (megjelent 1828-ban)

19 c. haténekes poémájának fő motívuma. A byroni indíttatást

20 nehéz volna tagadnunk, jóllehet az árulás, a renegáttá válás okai nem a sértettségben, nem a nemzettel-világgal meghasonlottságban keresendők, hanem a költő értelmezte történelmi szituációban, valamint azokban a morális dilemmákban, amelyek a cselekvés céljai és lehetőségei között tapasztalhatók. A nemzeti történelem és lét itt is megélt élményként determinálja a főhős mozgási terét. Ebben a történelembe ágyazottságban érthető meg lényének rejtelmessége, titokzatossága, cselekedeteinek rugója — egész gondolatvilága, amelyből nem hiányzik a meghasonlottság, a világgal szembefeszülő akarat sem. Ám éppen nem oly módon, mint amilyennek Byront még Shelley is láttatta a Julian and Maddalobsüii, és amilyenné Byron kalózát, Laraját, Alpját vagy akár Manfredjét megalkotta. A morális dilemma értékelhető úgy is, mint egy régebbi típusú etikai rendszerből következő magatartás 19. Adam Mickiewicz: Dziela. Tora 2. Powieáéi poetyckie. Warszawa 1955. 20. Stanislaw Windakiewicz: Walter Scott i lord Byron w odniesieniu do polskiej poezji romantycznej. Krakow 1914.; Maria Janion—Maria Zmigrodzka: Romantyzm i história. Warszawa 1978. Különösen: 45 — 47.; Zofia Szmydtowa: i. m. 385 — 397.; Czeslaw Milosz szerint a Konrád Wallenrod Mickiewicznek legbyronibb műve (the most «Byronic» of his works). The History of Polish Literature. London — Toronto 1969. 220. 501