AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Somkuti Gabriella: Újfalvy Krisztina és könyvtára. Egy elfeledett 18. századi költón?

A franciás irányzat meghonosítóinak munkái mellett megtaláljuk a korabeli német irányzat képviselőit is, bár valamivel kisebb számban. Az „érzékeny", azaz érzelmes, már a polgári életérzést képviselő darabok közül a Magyarországon rendkívüli népszerűségre jutott színdarabíró, Kotzebue három művel is szerepel (A nevelők. Pozsony, 1790. Az ember-gyűlőlés és megbánás. Bécs, 1790. A szerelem gyermeke. Buda, 1792.) A két utóbbit Kótsi Patkó János színtársulata rendszeresen játszotta Kolozsvárott és Marosvásárhelyen, közülük az Ember-gyulolés és megbánás Kótsi leghíresebb szerepei közé tartozott. Oszvald Zsigmond táblabíró németből fordította H. F. Möller művét {Sofia avagy az igazságos fejedelem. Pápa, 1786.) és Bank Gróf Essex c. darabját (Pozsony, 1785.). Utóbbi szintén szerepelt Kótsiék színpadán. Számos színművet fordított németből Sellmann Károly is. (Űjfalvy Krisztina könyvtárában megvolt tőle a Fanni és Mandeville; valószínűleg kéziratban.) Megvolt az Erasmus beszélgetései nyomán készült színdarab, a Panaszolkodó feleség (Győr, 1785.), valamint Shakespeare Hamlet-je Kazinczy Ferenc fordításában (Kassa, 1790.), amelyet 1794-ben mutattak be először Kolozsvárott s 1807-ben Marosvásárhelyen is. A színpad igénye által létrehozott drámafordítások, átdolgozások között számos olyant találunk, amelyeket nem fémjelez klasszikus, vagy akárcsak közismert név, — egyszerűen a kor színműirodalmának kommersz termékei közé tartoznak, játszották őket s még a kinyomtatás is csak keveseknek jutott osztályrészül. Ilyenek voltak költőnőnk könyvtárában A tisztségre vágyódók c. vígjáték (Pozsony, 1790. átdolgozója Fejér György), Kelemen Lászlónak, az első állandó magyar színtársulat igazgatójának Csapó Péter vagy a kincsásók c. vígjátékfordítása (Pest, 1792.). Az eredeti magyar drámát két mű képviseli — nem véletlen, hogy mindkettő a Hunyadiakról szól. A Hunyadi-téma Hunyadi János és László személyében az uralkodóval meghasonlott nemzeti hőst, Mátyás személyében a nemzeti függetlenséget jelképezte. Bessenyei György Hunyadi László tragédiája (Bécs, 1772.) egyúttal alkalom a felvilágosodás eszméinek hirdetésére is, Szentjóbi Szabó László Mátyás király vagy a nép szeretete c. „nemzeti érzékeny játéka" (Buda, 1792.) már a nemzeti uralkodó mellett foglal állást. Költő könyvtáráról lévén szó, fokozott érdeklődéssel fordulunk a verseskönyvek felé. A sort Nyéki Vörös Mátyás, a 17. századi barokk vallásos költészet képviselője nyitja meg. A barokk szó- és képzuhatag „jóra intő csengettyűje" még a 18. században is olvasott, népszerű mű volt, nemcsak a katolikusok, hanem a protestánsok körében is.

80 A következő költő természetesen Gyöngyösi István, a magyar barokk költészet legkiválóbb és hatásában legjelentékenyebb képviselője. A 18. századi költők és verselők valamennyien az ő művein nevelkedtek, majd később azt haladták meg. Molnár Borbála is így vall költői indulásáról barátnőjének: „Azután a régi Gyöngyösit vizsgáltam", majd később „az újabb Musákat csodáltam". Határozott kritika nyilvánul meg a régi költészettel szemben, 80. A könyvjegyzékben Csengettyű az utolsó ítéletről tanító könyv alatt felvett mű Nyéki Vörös Mátyás ismert művével azonosítható: Tintinnabulum, azaz . . . jóra intő csengettyűje. Pozsony, 1636. — A 18. sz.-ban még számos kiadása volt. 30* 467