AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Somkuti Gabriella: Újfalvy Krisztina és könyvtára. Egy elfeledett 18. századi költón?
mint én." 37 Máshol önkéntelenül így kiált fel: „írja meg barátném nékem, hogy szeretni és alunni erővel hogy lehet !" 38 Figyelemreméltó a boldogságról vallott felfogása. Nyilvánvaló, hogy a boldogságot a házaséletben nem keresheti, mert „mi a páros világnak csak a vad almáján rágódtunk" írja mindkettőjükre vonatkoztatva. 39 De nem fogadja el Molnár Borbála lapos, közhelyszerű bölcselkedéseit sem: a szegény néha boldogabb, mint a gazdag, a boldogság egyenlő a híven teljesített kötelességgel, a boldogság csak önmagunkból jöhet stb. „Ügy tartom magam is — válaszolja — hogy a boldogságot magán kívül senki se találja fel: hanem mégis kívülről kell annak jönni, ami osztán engemet boldoggá tészen, mert . . . kötelességünk szíves igyekezettel való teljesítésének érzését még boldogságnak nem nevezhetem ... a boldogság sem egyéb, csupán egyedül a szívnek s érzékenységnek játéka: ebbe pedig fő mester a természet, aki olyan tulajdonsággal emberesített minket, hogy a változás és állhatatlanság szüntelen komázzanak velünk, mert a boldogság is csak addig gazdagít minket, amíg a vele való élés kezdődik, de a hamar hozzá szokás legottan szegényítni kezd, mert valaki egyszer a miénk, ebbe a szóba annyira elveszti a maga érdemének kedvességét, hogy az állhatatlan vágyódás mindjárt más tárgyakra fordítja a szünet nélkül munkálkodó kívánságot. . . " 40 Költőien érzékletes, szép szavak ezek, s belőlük a felvilágosodáskori filozófusok által jogaiba visszahelyezett természetes emberi érzés, egy modern, az emberi természettel számotvető boldogság-fogalom bontakozik ki, amely már nem a túlvilág, hanem a bennünket körülvevő világ jelenségeitől teszi függővé boldogságát. Végül az önmagunkkal való megelégedés fontosságát hangsúlyozza: ,,.. .én azt tartom legboldogabb halandónak; aki nem törődvén azon, hogy mi lehetett volna, vagy mi lehetne még, abba amibe van azzal megelégszik, annak megfelel. . . " 41 Űjfalvy Krisztina kedélyvilágára jellemző, hogy gyakran erőltette a vígságot, tréfák, évődések mögé rejtve bánatát, „melyet természetem keménysége vidám kép alatt hordoz." „Nékem olyan természetem vagyon, Hogy akit szeretek vagy kedvellek nagyon Azzal veszekedem s kötődöm ha lehet.. ." — írja barátnőjének, majd máshol úgy jellemzi önmagát, mint „akinek keresztje nem lett jó kedvén zár." 42 Kedvelte a szellemes, epigrammatikus formába öntött ötleteket; egy elveszett, ma már csak leírásból ismert kézirata ilyeneket is tartalmazott. 43 A verseiből kibontakozó kép az érzelmek oldaláról mutatja be Űjfalvy Krisztinát. Költőnőnk megénekli sorsa keménységén érzett fájdalmát („Az 37. Barátsági vetélkedés, 138. és 54. 1. 38. Barátsági vetélkedés, 54. 1. 39. Barátsági vetélkedés, 111. 1. 40. Barátsági vetélkedés, 108 — 109.]. 41. Barátsági vetélkedés, 110. 1. 42. Barátsági vetélkedés, 45., 14. és 140. 1. Feljegyezték róla, hogy leánya kérőjét kevesellte és gúnyverset írt róla, de az felbérelt valakit, aki hasonló hangnemben írt választ. A költőnő nem haragudott meg a versíróra, hanem meghívta házába, könyvtárát is felajánlotta neki, leányát pedig a kérőnek odaígérte. Vö. Kőváry, i. m. 32. 1. 43. Versényi György: Űjfalvy Krisztina. = Erdélyi Múzeum, 1897. 14. köt. 9 — 10. sz. 455
