AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

Havasi Zoltán: Kemény G. Gábor 1915-1981

könyvtárban munkatársként kutatót, személyisége pedig arra példa, milyen hozadékkal jár a könyvtárat felkereső kutató számára, ha számíthat a tudós könyvtáros támogatására. Egyik írásában — a könyvtári szakreferatúráról szólva — felidézte azokat a könyvtáros elődöket, akik a nemzeti gyűjteményrészlegeket nemcsak gyarapították, hanem az OSZK több gyűjteményében a szakkutatást fellendítették és felvirágoztatták, akik kifejlesztették a követendő könyvtári hagyományt: a kelet-közép-európai tudományos vizsgálódás és a napi könyvtári szakfeladatok összekapcsolását. Az alkotás sokszor idegőrlő és aszkétikus folyamatában, a mindig készséggel vállalt újabb és újabb megbízatások teljesítése kötelezettségének, a felfokozott munkatempónak a szorításában, az egymásba torlódó tervek szövevényében feloldást jelentett a szívesen vállalt szóbeli közlés, eligazítás, tanácsadás, örömmel vette, ha előadónak hívták tudományos ülésszakra, emlékünnepségre, bizottsági ülésre, ha hívták az egyetemre, küldték külföldi tanácskozásra vagy akár egy megyei művelődési központba. A többoldalúan alkotó kutató-könyvtáros típusát testesítette meg. Ám soha nem kívánt kiváltságokat a könyvtáros mezőnyben, mindenki iránti figyelemmel élt a közösségen belül; nem éreztette senkivel, hogy az életet szenvedő és cselekvő emberek többsége úgy él, hogy az élet „megtörténik velük", nem éreztette, hogy, aki nem ,,alkot", az mindig kissé értetlenül sodródik az idő folyásában. A szakmai és hivatali kötelezettségeken túli szolgálatkészség jellemezte; szerény volt, de vaskövetkezetességű. Kitartó a vállalkozásai jelentőségének megismertetésében, önérzetes és öntudatos kutatási eredményei hitelének elfogadtatásában. Hihette-e, hogy teljesítményei és az értük járó elismerések összhangban állnak? A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében töltött idejéről úgy vélekedett, hogy ebben az időszakban több, nagyobb terjedelmű munkát publikált. Ebben az időszakban mélyült el akadémiai vonatkozású tudományos kapcsolata, és ugyancsak ezekből az évekből való tudományos minősítése. Az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot nyerte el. Ha elmondható, hogy a magyar társadalomtudományok Kelet-Európa kutatásai új szakaszhoz érkeztek, mert megértek a feltételek e régió népei irodalmának, történelmének, társadalmi és kulturális életének interdiszciplináris, komplex vizsgálatára, akkor elmondható az is, hogy e fejlődési szakaszhoz jutásban megvan Kemény G. Gábor elég pontosan meghatározható szerepe is. Nem a mi tisztünk szólni történész teljesítményeiről. Ha azonban nem említjük, mit tett e téren: csonka a róla vázolt kép. Mert kutatómunkájának fő területe a magyarországi nemzetiségi kérdés története és irodalma. Monografikus írások mellett legnagyobb a jelentősége ötkötetes, több mint négyezer oldalnyi iratpublikációjának (Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez... 1952 — 1971.), ezeroldalas antológiájának (1962). ö mutatta be leghitelesebben Mocsáry Lajos személyét (1958—72). Történészi munkájának bibliográfiai eredménye a Magyar történeti bibliográfia 1825—1867. 2* 19