AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

II. Az OSZK történetéből és terveiből - Németh Mária: Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkája és kiadványi tevékenysége 1919-1935

anyagát — ilyen célra — más intézmények számára is rendelkezésre bocsá­totta. A húszas évek végén, a harmincas években már külföldre is eljutottak állományának értékes darabjai. A Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállításainak újabb (háború utáni) sorozatát az OSZK 1922-ben, a Petőfi-centenárium alkalmából rendezett kiállítása nyitotta meg. Fejérpataky László főigazgató ekkor látta időszerűnek, hogy a Múzeum kincsei iránt kiállítások rendezésével is meg­élénkítse az érdeklődést. Ezt az alkalmat további bemutatók megnyitójául is szánta és ezért a kiállítás katalógusát is egy sorozat első füzeteként bo­csátotta közre. A költő kézirataiból, műveinek kiadásaiból és általában a Petőfi-irodalom javából Rédey Tivadar állított össze nagyhatású szemlét. 107 Fejérpataky 1923 folyamán a könyvtár Madách emlékeit kívánta a közönség elé tárni, terve azonban — elhunyta miatt — nem valósulhatott meg. Utóda: Hóman Bálint, de a könyvtár új vezetője, Lukinich Imre is lelkesen folytatta a gyűjtemény egyes részét megismertető kitűnő kezde­ményezését. A következő év őszén, amikor a Múzeumban őrzött Kossuth-hagyaték harmincéves zárlati ideje lejárt, a könyvtár és a Múzeum többi osztályának idevágó anyagát is emlékkiállításon mutatták be. A könyvtári dokumentu­mokat Bartoniek Emma állította össze. 108 Az OSZK szakértői közreműköd­tek az Egyetemi Nyomda jubileumi kiállításán is (350 év) és jelentős könyv­anyagot is rendelkezésre bocsátottak. 1925-ben, Jókai Mór születésének századik évfordulóján, a Múzeum elsősorban a Széchényi Könyvtár anyagából származó dokumentumok kiállításával vette ki részét az országos ünneplésből. Ez a kiállítás olyan nagy erkölcsi és anyagi sikerrel járt, hogy Lukinich igazgató az időleges kiállítások állandósítását vette tervbe. 109 Érdekes kezdeményezés fűződött az 1926. évhez. Hóman Bálint, a „Magyar Sporttörténeti kiállítás" katalógusában arra hivatkozott, hogy ,,a magyar sportéletnek számos megnyilvánulása, maradványa esett már eddig is a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtési körébe." Ez a gyűjtés 1923 óta, egy felhívás nyomán egyre nagyobb arányokat öltött, ezért a Múzeum vezetősége az Országos Testnevelési Tanáccsal együttműködve rendezte ezt a kísérletinek tekintett első sporttörténeti kiállítást, amelyen a könyvtár sportirodalmi érdekességei is helyt kaptak — Zsinka Ferenc rendezésé­ben. 110 „Tíz év szerzeményei" címet viselte a Nemzeti Múzeum egészére kiter­jedően az 1928. évben szervezett kiállítás. Ezen az OSZK könyv-, hírlap-, 107. Rédey Tivadar: A Magyar Nemzeti Múzeum Kossuth emlékkiállítása. = Magyar Könyvszemle. 1924. 150 —153. p. Jelentés . . . 1922. = Magyar Könyvszemle 1923. 142. p. Katalógusa leírását 1. a 80. sz. jegyzetben. — Az OSZK (MNM) kiállításai­ról a Magyar Könyvszemle és a Könyvtári Szemle is beszámolt, esetenként értékelő ismertetéseket közölt. 108. Jelentés ... 1924. = Magyar Könyvszemle. 1925. 164 — 165. p. Katalógusa leírását 1. a 80. sz. jegyzetben. — U. o. 1927, 352. p. 109. Jelentés . . . 1925. = Magyar Könyvszemle. 1926. 157. p. Katalógusa leírását 1. a 80. sz. jegyzetben. 110. Katalógusa leírását 1. a 80. sz. jegyzetben. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom