AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai regény kialakulásához

így hát az irodalmi igénnyel megfogalmazott és a lírával egyenértékű regény útját nehezítette ezeknek a kalandos-lovagias-szerelmes köteteknek a népszerűsége, a népkönyvek elterjedtsége, valamint az a hiedelem, amely a kevésbé költői formájú regénnyel szemben élt a klasszicista alkotók körében. S ha Schiller és Goethe — a wielandi kezdemények, K. Ph. Moritz és mások eredményeinek ellenére — tartózkodott a regény egyértelműen pozitív megítélésétől (jóllehet Goethe az európai prózai epikának, Cellininek, Diderotnak értő értékelője volt), akkor fokozottan ez a helyzet Kelet-KözépEurópában, ahol a fentebb stíl megteremtésének messzehatóbb nyelvi (és esztétikai) következményei voltak: ahol sokszor azért kellett megvalósítani a műfajok viszonylag tiszta formáit, hogy abban az értelemben legyenek műfajok, amilyenben már régebben léteztek az angol, a francia és a német irodalomban. A regény — ha lehet — még inkább késve alakult ki ebben a zónában, és nem feltétlenül a klasszicizmus jegyében, bár attól általában érintetten. Koránt sem asszimilálta az európai regényfejlődés évszázadait, Cervantestől Defoe-n, Fieldingen át Montesquieu-ig, Voltaire-ig, illetve Wielandig, Goethéig. Ugyanis — mint említettük — csak bizonyos típusú regényeknek volt (lehetett) keletjük a kelet-közép-európai irodalmakban, és ezek a regények nem feltétlenül a ma leginkább értékálló alkotások sorából kerültek ki. Egyetlen példával szemléltetve: a Werther viszonylag későn jelent meg a kelet-közép-európai irodalmakban (híre is, fordítása is!), viszont a Werther-utánzatok, a wertheriádák lényegében megelőzték az „irányadó" művet. Alapproblémánkra visszatérve, nem annyira a ma is egyértelműen „regényszerű" regények készítették elő zónánk regényfejlődését, hanem inkább az emlékirattal, a levelezésgyűjteménnyel, az útleírással rokon művek. Konkrétan szólva, a fénelon-i típusú regényeknek

4 volt keletjük, illetve azoknak a tendenciózus, nem egyszer parodisztikus műveknek, amelyek a kalandos-szerelmes-lovagi történetet egyben a visszájára fordítva is láttatták. Egyszerre adták pregnánsan a népszerű műfajt és annak paródiáját, egyszerre voltak útleírások esszészerű betéttel és államregények, objektivizált önvallomások és beszámolók a jelenről, egyszóval (ön)életrajzi elemekkel átszőtt történetek. S minthogy erudíció és felszabadult gúnyolódó kedv egyaránt érvényesült a művekben, utópisztikus rajz és tükörképszerű ábrázolás többnyire egyként jellemzője ezeknek a regényeknek: tiszta műfajról aligha szólhatunk, így ezeknek a regényeknek valamelyik klasszicizmusba sorolása sokszor nehézségekbe ütközik. A leginkább a felvilágosodott klasszicizmus tarthat rájuk igényt. Csakhogy szükséges-e mindenáron besorolni őket valahová? Űgy véljük, éppen azért, mert a kelet-közép-európai klasszicizmusok önálló variánsai a klasszicizmusnak (általában értve), tárgyalandó regényeinket egyetlen variánsba sem tudjuk teljes biztonsággal besorolni. Az elfogad4. Köpeczi Béla: A Télémaque Közép- és Kelet-Európában. = „Sorsotok előre nézzétek". A francia felvilágosodás és a magyar kultúra. Szerk.: Köpeczi Béla, Sziklay László, Budapest, 1975. 17-38. 519