AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)
II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Borsa Gedeon: A 16. századi nyomtatványok átfogó regisztrálásának terve
ill. ennek hiányában egy ívjelzéssel ellátott lapját 6X4 cm méretben reprodukáltuk. Az elmúlt évtized gyakorlata azt mutatja, hogy az ilyen méretre kicsinyített fénykép segítségével az azonosítás elvégzése, ill. az eltérés pontos megállapítása — akár fólió alakú eredeti esetében is — biztonságosan elvégezhető. A kicsinyítés arányának közlése azután minden ezzel kapcsolatos, esetleges problémát eloszlathat. A 16. századi nyomtatványok terjedelmének közlésénél az ívrétnek, valamint a lapok, ill. levelek számának megadása a minimum. Kívánatosnak látszik azonban a terjedelemnek (beleértve az üres lapokat, ill. leveleket is) az ívjelek szerinti füzetbeosztás alapján végzett pontos leírása is: vagyis az ún. kolláció. A régi nyomtatványok azonosításának egyik további, merőben új módszere az ún. ujjlenyomat. E megoldás, amelynek pontos kimunkálásán a franciák és az angolok még ma is tevékenykednek, lényege az, hogy a kiadvány előre pontosan megszabott négy lapjáról a két legalsó sor végén, ill. elején álló néhány (1 — 3) betűt, ill. jelet mechanikusan kiírnak. Az ezekből szigorú sorrendben összeálló betű-, ill. jelsorozat, amely a legutoljára kialakított álláspont szerint 16 tagból áll, szinte biztosan egyedileg jellemzi az egyes kiadásokat. Legfőbb előnye ennek a módszernek, hogy számítógépbe táplálható, azzal rendezhető, ill. memóriájából visszakereshető. A fentieknél jóval nehezebbnek tűnik a mű tartalmának részletesebb ismertetésének kérdése. A rövid leírás (szerző, cím és impresszum), amelyről a fentebb volt szó, miután a legminimálisabb adatközlésre szorítkozik, sok esetben nem árulja el, a nyomtatványban megtalálható egyes fontosabb részleteket. Kerüljenek feltárásra a legszorosabban értelmezett főművön kívüli részletek (előszó, ajánlás, függelék, utószó stb.) is? A leírás mélységének eldöntésekor figyelembe kell venni azt a szempontot is, hogy a ,,Corpus"-szal, vagyis a világkatalógussal párhuzamosan általában egyre határozottabban észlelhető törekvés irányul a retrospektív nemzeti bibliográfiák elkészítésére. Különösen mióta az IFLA, a könyvtárosok nemzetközi szervezete a hetvenes évek közepén meghirdette az ún. UBC (Universal Bibliographic Control) — programot, amely a kiadványok minél teljesebb bibliográfiai ellenőrzésére hivatott, fordulnak tudatosan a ma fejlett és jelentős múlttal is rendelkező országok közül többen a korábbi századok kiadványainak áttekintése során a még fennálló hiányaik pótlása felé. Szolgáljon erre például a már említett 16. századi német munkálat, vagy az olaszoknak most elkezdett, szinte pontosan azonos vállalkozása. A 18. századi angliai nyomtatványok bibliografizálása különösen a korszerű, számítógépes feldolgozás szempontjából kimagaslóan fontos. Már az említett UBC-program előtt látott napvilágot, és bár nemzetközi mércével mérve számszerűleg nem túl jelentős a mi Régi Magyarországi Nyomtatványok elnevezésű vállalkozásunk, módszertanilag azonban egyértelmű elismerést aratott. Ha a fentiekben felvetett kérdéseket e legutóbbi fejlődés fényében vizsgáljuk, úgy a retrospektív nemzeti bibliográfiákra fokozódó mértékben számíthatunk a 16. századi nyomtatványok tartalmi részleteinek kibontása terén. így e feladatokat a ,,Corpus"-nak nem szükséges vállalnia, hanem helyette reá mindenek előtt a biztos azonosításra alkalmas leírás hárulna. 140