AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Borsa Gedeon: A 16. századi nyomtatványok átfogó regisztrálásának terve

azonban jelenleg semmi reális kilátás sincs. Eddig a „Carroli" címszóig 32 670 tétel sommás leírására került sor, jóllehet olyan hatalmas csoportokat, mint amilyen pl. a ,,Biblia" — a kiegészítő sorozatba utalva — teljes egészében kihagyott. Az eddig publikált rész — a GW és más nagy katalógus arányait figyelembe véve —kb. húsz százalékát teheti ki az első sorozatnak, így a befejezés esetén elméletileg kb. 160 000 tételt fog tartalmazni. A fentiekben felsorolt számos mgszorítás miatt nyilvánvaló, hogy az Index Aureliensis első sorozata a 16. századból fennmaradt nyomtatványoknak csak kisebbik részét írja le. Számszerűség A fentiek után óhatatlanul felmerül a kérdés, amely a reális tervezés egyik fontos alapja, hogy tulajdonképpen milyen nagyságrendű feladatok elvégzése szükséges a 16. századi nyomtatványok átfogó bibliográfiai regisztrálása során. Előre kell rögtön bocsátani, hogy e téren senki sem tud — de nem is tudhat — bizonyosat, hiszen az ehhez szükséges áttekintés nem áll még rendelkezésre. A nyomdászat a 16. században elterjedése során, átlépve kelet felé a korábbi Cetinje—Buda—Krakkó—

Danzig—Stockholm vonalat, már nem csupán a teljes Európát vette birtokba, hanem kilépve az öreg kontinensről eljutott Afrikába, Amerikába és Ázsiába is. (Miután mindvégig a Gutenberg-féle, európai könyvnyomtatás a téma, ez utóbbi esetben a jezsuita misszionáriusok ázsiai könyvsajtóiról van szó.) A térbeli kiterjedéssel párhuzamosan és azzal ugyancsak hasonlóan a nyomdahelyek és műhelyek száma is rendkívüli mértékben megsokszorozódott. Nem meglepő ezek után, ha a 15. század második fele és a teljes 16. század nyomdatermékeinek aránya a jelentősebb, tehát több ezer ősnyomtatványt őrző gyűjteményekben 1:8—10 körül jár. Abban az esetben azonban, ha az ősnyomtatványok száma viszonylag alacsony (néhány tucat, vagy egy-két száz), ott ez az arány jóval magasabb is lehet, és esetenként elérheti akár az l:100-at is. ősnyomtatványok hiányában viszont már nem is beszélhetünk arányról, márpedig az ilyen könyvtárak száma sokszorosa azoknak, amelyekben 15. századi kiadvány található. Mind az Index Aureliensis fentebb említett számszerűségei alapján, mind a gyűjteményekben tapasztalható arányok szerint is arra a következtetésre kell jutni, hogy mind a művek, mind a példányok vonatkozásában több mint tízszeres szorzószámmal kell kalkulálni, ha a 15. század adataiból a 16. század várható számait szeretnénk kikövetkeztetni. Úgy tűnik, hogy a fennmaradt 16. századi nyomtatványok féleségét bibliográfiai egységben kifejezve úgy félmillió tételre lehet becsülni, míg a példányok száma közel járhat a tízmillióhoz. Nem kétséges, hogy ezeknek az óriási számoknak olvastán sokakban feltámad a kétség, hogy vajon egyáltalában meg lehet-e birkózni az ilyen hatalmas mennyiségű kiadvány regisztrálásával. Véleményem szerint a 16. századi nyomtatványok rendszerezett áttekinthetővé tétele — az ijesztő mennyiségek ellenére is — jól átgondolt terv alapján, gazdaságos munka134