AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

Zircz Péter: Hámori Béla 1908-1981

új kötelespéldány-szolgáltatási jogszabály előkészítése. Jelentős előrelépés történt a nemzetközi csereszolgálat munkájában is. Az ellenforradalmat követő esztendőkben, amikor hazánk nemzetközi kapcsolatainak jelentős része átmenetileg megszakadt, nemcsak kulturális, hanem külpolitikai érdek is volt nemzetközi cserekapcsolataink ápolása. Ennek tükrében nem kell bővebben magyarázni, milyen jelentős eredménynek minősíthető, hogy könyvtárunk már a hatvanas évek elején 60 ország 400 intézményével állott rendszeres cserekapcsolatban, közöttük nem kis számban nyugati könyvtárakkal. Vagy, hogy — ugyancsak a hatvanas évek első felében — magyar szervezésben, UNESCO támogatással, Budapesten nemzetközi konferenciát rendezhettünk a nemzeti könyvtárak kiadványcsere-kapcsolatairól. De eredmények születtek a Hámori elvtárs vezette Könyvforgalmi Főosztály egyéb osztályain is: átszerveződött a külföldi könyvek és folyóiratok központi katalógusának a munkája, sőt a szakmai közvélemény által régtől sürgetett kurrens tájékoztató kiadványok megindítására is sikerült sort keríteni, 1961-től kezdve évente megjelent az Országos Gyarapodási Jegyzék, 1962-től kezdve pedig mindmáig kétéves ciklusokban lát napvilágot a Kurrens külföldi folyóiratok a magyar könyvtárakban c. lelőhelyjegyzék. Szólni kell a könyvtárközi kölcsönzési szolgálatról is, amely ugyancsak átalakította munkaszervezetét, és létrehozta a könyvtárközi kölcsönzés országos rendszerét, és nem maradhat említetlenül a fölöspéldányközpont (akkori nevén: könyvelosztó) sem, amely meggyorsította a nemzeti tulajdonba vett könyvtári anyag újraelosztását, hozzálátott a még ma is használatos tárolóhelyek megszerzéséhez. Külön méltánylást érdemel a közművelődési könyvtárak elavult és fölöspéldányainak begyűjtése, hiszen közel egymillió kötet begyűjtéséről és feldolgozásáról volt szó. Egy másik vállalkozás — a most, 20 évvel később megvalósulófélben levő országos tárolókönyvtár — objektív okokból maradt torzóban, a kezdeményezés és tervezés érdeme azonban a Könyvforgalmi Főosztályt illeti. Hámori elvtárs pártmunkásként és állami vezetőként egyaránt megállta a helyét: épített és alkotott. Ezt tette 1972-ben történt nyugdíjba vonulása után is, nem vonult vissza a pártmunkától, sőt tevékenyen, tapasztalatait, politikai éleslátását hasznosítva vett részt pártcsoportja munkájában. De könyvtárosként sem vált meg a nemzeti könyvtártól, korábbi munkaterületéből egy kicsi, de fontos részterület gondozását vállalta magára. Talán a kötelespéldány-szolgáltatás állt szívéhez a legközelebb, talán meg akarta mutatni, hogyan kell az „aprómunkát" mintaszerűen végezni. Tagadhatatlan tény, hogy nyugdíjasként vállalt feladatkörét messze túlteljesítette: egy-egy nyomda, sokszorosító üzem kötelespéldány-szolgáltatásának ellenőrzése szerényen számítva is többórás munka. Hámori Béla évente 150 nyomdát, sokszorosító üzemet ellenőrzött. Pontosan és szigorúan dolgozott, 73 éves fejjel, az utolsó órákig, mindhalálig. Ilyen embernek láttuk. Hadd tegyem hozzá: hallgatag és zárkózott is volt. Nem közügyekben, mert ezekkel kapcsolatban sohasem titkolta véleményét, önmagáról azonban nem beszélt. Pedig színes, jó és rossz élményekben egyaránt gazdag életéről jó lett volna közelebbit is tudni. Azt hittük, van még időnk, hogy egyszer kifaggassuk, tanulságul magunk és utódaink 9