AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Haraszthy Gyula: Könyvtáros pályák és sorsok (Honti János, Hevesi András, Sárkány Oszkár)

Hevesi Sándor fogadott fiaként egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezve tulajdonképpen filológusnak készült. 1927 tavaszán lépett az OSZK szolgálatába. 32 Erről Lukinich Imre könyvtárigazgató 1928. évi jelentésében 33 így emlékezett meg: „Örvendetes javulás tapasztalható a B-lista következtében leapadt tisztviselői létszám emelése terén is. Ez évben négy önkéntes díjtalan gyakornok osztatott Könyvtárunkhoz: dr. Alapi Salamon István, dr. Hevesi András, dr. Fejős Imre és dr. Halász Gábor." 34 Ugyanebben a jelentésben szólt az igazgató Hevesi akkori könyv­tári munkájáról is: a trianoni béke előtti volt magyar területek könyv­anyagának feldolgozásában segített Sikabonyi Antal könyvtárnoknak s részt vett a raktári revíziós munkálatokban is. A következő hír arról szólt, 35 hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter 51/667/1928. IV. sz. alatti rendeletében Halász Gábor és Hevesi András önkéntes gyakornokok számára az 1927/28-as tanévre egyenként 1000 pengő kutatási ösztöndíjat engedélyezett. Majdnem ugyanebben az időben kelt ügydarabból 36 (1928. szept. 20.) már az derült ki, hogy Hevesi András önkéntes gyakornok ekkor a Gyűjtemény Egyetem Tanácsától nyert tanul­mányi szabadságon Párizsban van. Erre utalt magának Hevesinek egy dátum nélküli, de még szeptemberben Párizsból írt hivatalos kérése is, melyben kérte, hogy az OSZK igazgatósága a számára engedélyezett ezer pengős kutatási segélyt párizsi címére küldje meg. 37 A könyvtár vezetősége haladék­talanul intézkedett s szeptember végén átutalta Franciaországba Hevesi ösztöndíját. Mindezt tudva érthetetlen, hogy Lukinich Imre könyvtárigazgató egy kevés idővel később — november 10-én — arról értesítette 38 a Párizsban tartózkodó Hevesit, hogy tanulmányi szabadsága szeptember 19-én lejárt, 39 semmiféle kérése nem érkezett a könyvtárhoz ennek meghosszabbítása ügyében, így megszűntnek tekinti (?) kapcsolatát a Könyvtárral, s erről értesíteni fogja a főigazgatót, Hóman Bálintot. Talán szükségtelen hangsúlyozni, hogy Lukinich felületesen informáló­dott, minden esetre a 38. számú jegyzetben idézett írásában nem éppen pontosan tájékoztatta a Múzeum akkori főigazgatóját, Hóman Bálintot: „Amennyiben Méltóságodat akár ő ( = Hevesi András), akár hozzátartozói 40 megostromolnák, Méltóságod levelem alapján tudomásul fog bírni az in­32. 229/1927. április 21. sz., OSZK Irattár. Hóman Bálint főigazgató alkalmazta napi 4 órás önkéntes gyakornokként. 33. Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának 1927. évi állapotáról. = Magyar Könyvszemle. 1928. 93 — 107.1. 34. Közülük Alapi Salamon és Fejős csakhamar kivált az OSZK kötelékéből. 35. 424/1928. VIII. 17. OSZK Irattár. 36. 462/1928. OSZK Irattár. 37. 493/1928. OSZK Irattár. 38. 591/1928. XI. 10. OSZK Irattár. 39. Itt Lukinich, vagy az adminisztrációja hibázott, hiszen az imént láttuk, hogy szeptember 19 után, 26-án utaltatta Párizsba Hevesi ösztöndíját. Tehát Hevesi András „hivatalosan" tartózkodott külföldön. 40. Nyilván Hevesi Sándorra törtónt ez az utalás: ő lehetett a befolyásos hozzátar­tozó. 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom